Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sticks And Stones: még egy új dal a Mudvayne-től

Még egy új dallal jelentkezett a Mudvayne. A zenekar elvileg új albumot is készít majd, de előtte még speciális jubileumi turnéra indulnak Észak-Amerikában.

0828mudvayne

Tizenhat év után, Hurt People Hurt People címmel új dalt mutatott be nemrég a néhány évvel ezelőtt feléledt Mudvayne. Ezt most a Sticks And Stones követi a sorban, vagyis immáron gyakorlatilag biztos, hogy a zenekar hamarosan új nagylemezt jelentet majd meg – a 2009-es, a zenekar nevét viselő anyag óta az elsőt a sorban.

Chad Gray énekes, Greg Tribbett gitáros, Matt McDonough dobos és Ryan Martinie basszusgitáros 2000-ben, L.D. 50 című debütálásával robbant be a színtérre, és ugyan eleinte többen megpróbálták őket sokadrangú Slipknot-kópiaként leírni a látványos imázs miatt, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a történet másról és többről szól. A csapat sosem lett körberajongott szupersztár, de első három albumuk az ötből aranylemez lett a tengerentúlon, és zenészkörökben is komoly követőtáboruk alakult ki technikás, eredeti megoldásaik miatt. A zenekarnak végül akkor alkonyult be, amikor Gray és Tribbett beszállt a formálódó Hellyeah-be Vinnie Paul mellé, később pedig az nehezítette az újjáalakulást, hogy a gitáros egy idő után kikerült utóbbi bandából. A csapat végül 2021-ben tért vissza a színre.

A Mudvayne a héten amerikai turnéra indult az L.D. 50 negyedszázados jubileuma kapcsán, a Static-X és a Vended társaságában, ám Tribbett, akinek felesége néhány nappal ezelőtt elveszítette másfél éves küzdelmét a rákkal, érthető módon nem tart társaival a koncerteken.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.