Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sex Action: jövő héten új album és lemezbemutató koncert

0427sa Június 11-én, a Zöld Pardonban esedékes lemezbemutatón lehet először megvásárolni a Sex Action új nagylemezét, amely az Olaj a tűzre címet viseli. Ez lesz a csapat első albuma 2005 óta, és egyben az első lemezük, amely Szendrey „Szasza” Zsolt énekes és Somlyay Miklós basszusgitáros nélkül készült el.

A Sex Action a ’90-es évek első felének egyik legnépszerűbb hazai rockcsapata volt, akik ezen a néven 2004-ben alakultak újjá, és hatalmas sikerrel tértek vissza az azévi Sziget nagyszínpadán. A buli egyöntetű pozitív visszajelzéseinek köszönhetően a zenekar úgy döntött, folytatja a közös munkát, 2005-ben Jöhet bármi címmel új albumot is megjelentettek, ám a történet egy idő az eredeti felállásban elhalni látszott: 2009-ben személyes és szakmai összeférhetetlenség miatt Szasza távozott, majd családi okok miatt Miksa is követte, egyedül hagyva Mátyás Attila gitárost és Zana Zoltán dobost, a csapat azonban a feloszlás helyett újult erővel törtet előre Bense „El Mariachi” Sanyi bőgőssel, valamint az új frontemberrel, Áfonyával, akik a nagy nyomás ellenére sikeresen debütáltak 2009 nyarán a Zöld Pardon színpadán. Az új felállás idén fejezte be az első albumot, amely június 11-én jelenik meg a GrundRecords gondozásában.

0427sacA dallista az alábbi:

01. Éjféltől hajnalig
02. Neked szól
03. Tedd a dolgod
04. Ne beszélj félre
05. Olaj a tűzre
06. Miért lennék jó?
07. Az élet csak játék
08. Pörög a kocka
09. Le kell lépni
10. Egyet neked
11. A vérem egyre húz
12. Sötét oldal

Az album kiadása alkalmából a csapat nagyszabású lemezbemutató koncertet tart a Zöld Pardonban június 11-én, ahol a klasszikus dalok mellett az új album nagy része élőben is elhangzik. Vendégművészként a koncerten fellép a lemezen is közreműködő Karai Anna, akit a nagyközönség a The Voice / Magyarország hangja című műsorból ismerhet, és itt lehet majd először megvásárolni a CD-t is.

Szombaton interjút közlünk Mátyás Attilával az album kapcsán, és a lemezről is írunk. A Neked szól klip, amely tegnap délután debütált a Lángoló Gitárokon, alább megtekinthető.

 

Hozzászólások 

 
-2 #3 asdasd 2013-06-07 20:57
Most akkor van Action is, meg Sex Action is?
Idézet
 
 
+4 #2 petho 2013-06-07 19:49
Hát Szasza se volt egy Ian Astbury.A feeling a fontos és ezt az új srác tolja.A dalok kurva jók- Matyi nagyon érzi ezt a világot.Én már rendelem is az új cédét.
Idézet
 
 
-1 #1 tehasut 2013-06-07 07:58
Hát Szasza után elég halovány az új énekes. Semmi karakter a hangjában, csak rekedt erőlködés.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.