Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sérülés nélkül úszta meg a színpadi ütközést Mick Mars

0506mcAkár tragédiával is végződhetett volna az a kanadai színpadi incidens, ami a Mötley Crüe gitárosát, Mick Marsot érte a zenekar estevani koncertjén május 4-én: a közönség egyik tagja feljutott a színpadra, belerohant a zenészbe, és még Vince Neil énekest is sikerült megragadnia, mielőtt a biztonsági személyzet lefogta és kivezette volna.

Az incidens a Primal Scream dal közben történt, és azért lehetett volna belőle komoly baj, mert Mick Mars roppant súlyos, genetikai eredetű betegségben szenved: az idén 62 éves gitáros ankylotizáló spondilitissel küzd, amelynek lényege a csontok fájdalmas összenövése, és a mozgás elnehezülését, fájdalmassá válását vonja maga után. „Köszönöm az aggodalmatokat a tegnap történtek után”, írta utóbb Mars a Twitteren. „Jól vagyok, semmim sem tört el. A testőrömnek, Rhynónak sérült meg két bordája.” Az eset után, egy kisebb szünetet követően a Mötley Crüe visszatért a színpadra, és befejezte a koncertet.

A csapat jelenleg egy átfogó kanadai turnén vesz részt. Egybehangzó nyilatkozataik szerint jövőre elkészítik utolsó albumukat, és utána, egy átfogó világ körüli koncertsorozat után abbahagyják tevékenységüket.

 

Hozzászólások 

 
+3 #1 kamikaze 2013-05-06 09:56
Azt figyeltétek, hogy Sixx mekkorát rúgott a fószerbe? Nem semmi, ebből még baj is lehet.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.