Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Sátántangó: hallgasd meg az Ørdøg első új dalát!

Február 3-án jelenik meg az Ørdøg második nagylemeze, a Sötétanyag. A kilenc szám közül most a Shock! hasábjain debütál az első, amelynek Sátántangó a címe.

0104ordog

Két évvel ezelőtt jelent meg a Superbutt egykori tagjait tömörítő, de már kizárólag magyarul zenélő Ørdøg első nagylemeze, a Tíz fekete dal. A folytatás február elején érkezik Sötétanyag címmel, amelynek első dala, a Sátántangó alább meghallgatható. „A videót Magyar Dániel készítette, ő csinálta egyébként a legelső szövegvideónkat is a Melankóliára bő két éve. A mostani után a következő premier január 15-én lesz a Grungeryn, aztán utána jön még egy január végén. A teljes lemezt a megjelenés után egyrészt be lehet majd szerezni a februári Hammerworld CD-mellékleteként, másrészt lesz belőle digipakos kiadás azoknak, akik szeretik az ilyesmit gyűjteni, és persze fent lesz az anyag az összes szokásos online felületen, YouTube-on, Spotifyon, Deezeren és így tovább”, mondja Vörös András énekes.

0104ordog2

„A lemez zenei rendezője Varga Zoltán volt, és ennek az anyagnak a megírásából és felvételeiből már Nagy-Miklós Péter, azaz Wackor Miki is teljes értékű tagként vette ki a részét.” A pesti lemezbemutató koncert március 3-án lesz a Dürerben (Room 041, azaz a középső terem). „Tavasszal megyünk még pár másik városba is, hogy megmutassuk élőben is az új dalokat, a többit pedig majd meglátjuk, addig is nagyon örülünk, hogy elkészültünk a lemezzel. Mi eléggé szeretjük, reméljük, másoknak sem fog csalódást okozni.”

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 NemTom 2017-01-05 13:52
Idézet - James Smith:
Idézet - Árpád:
a szövege lenyűgöző... de tényleg.. ennyiből akár ráénekelhették volna az esti híreket... az tartalmasabb lett volna.


Ez jó szar és felesleges hozzászólás volt. De azért köszönjük.

Kiváló zenekar ez.

Zeneileg tényleg jó dal, jól szól, jó témák, jó énekes, jó dallamokkal.
De a szöveg, az önmagában* tényleg értékelhetetlen .

*:lehet, hogy ők olyan anyagot tolnak, amit én nem
Idézet
 
 
+2 #5 James Smith 2017-01-04 22:59
Idézet - Árpád:
a szövege lenyűgöző... de tényleg.. ennyiből akár ráénekelhették volna az esti híreket... az tartalmasabb lett volna.


Ez jó szar és felesleges hozzászólás volt. De azért köszönjük.

Kiváló zenekar ez.
Idézet
 
 
-6 #4 Árpád 2017-01-04 22:30
a szövege lenyűgöző... de tényleg.. ennyiből akár ráénekelhették volna az esti híreket... az tartalmasabb lett volna.
Idézet
 
 
+6 #3 valarmorgulisz 2017-01-04 21:31
Párját ritkító hiányosság ez a zenekar. Brutál jó a szám. Eddig csak érdeklődtem az új lemez iránt,most már érdekel is.
Idézet
 
 
+4 #2 Pasolini 2017-01-04 21:20
Hirtelen azt hittem, hogy Tarr Béla nagyszerű filmjéről írtok kritikát. :)
Idézet
 
 
+6 #1 Riseliő 2017-01-04 13:02
Odaver!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.