Shock!

március 31.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Saját Priestet alapított Downing, Binks és Owens

KK’s Priest néven fut az a zenekar, amelyben K.K. Downing gitáros szedett össze néhány további ex-Judas Priest-tagot. A formáció hamarosan saját lemezzel jelentkezik.

0219kkspriest

Tavalyi színpadi visszatérése után máris új bandát indított be K.K. Downing, a Judas Priest egykori gitárosa, és nem túl meglepő módon olyan társakat talált ehhez, akiknek szintén van némi közük a brit metal egyik legkomolyabb intézményéhez. Downing november elején, Wolverhamptonban már adott egy koncertet Les Binks dobossal és Tim „Ripper” Owens énekessel, akik a KK’s Priest zenekarban is csatlakoztak hozzá. A basszusgitáros a Voodoo Sixből ismert Tony Newton, a másik gitáros pedig A.J. Mills (Hostile) lett.

A zenekar máris dolgozik első nagylemezén, amely még idén megjelenik az Explorer1 Music Groupnál, és természetesen koncertezni is terveznek.

 

Hozzászólások 

 
#14 Igor Igorovics 2020-02-19 22:13
Mivel én a Priestet Ripperrel ismertem meg, és gimisként rongyosra hallgattam a Jugulatort meg a Meltdown 98-t (az egyik legjobb élő album, amit valaha hallottam), ezért én ennek bizony örülök. Akik meg méltatlandkodna k emaitt, azoknak csak annyit, hogy a Judas semmi hátrányt nem fog a KK Priest miatt szenvedni, viszont most lesz két Priest és értelemszerűen gyakrabban lesznek Priest lemezek, ami azért nem baj. :)
Idézet
 
 
#13 Venomádi 2020-02-19 16:29
KK most próbál a köztudatba visszakapaszkod ni, elvileg kint van már a könyve is. Felesleges itt megint megnyitnotok a frontvonalakat. Mindenki azt mondta elmegy nyugdíjba, a Priest Faulknerrel befejezi, meg még talán egy utolsó lemez, KK már pár éve mocorog, hogy inkább meggondolta magát mégis. Viszont nem véletlenül nem veszik vissza. Engem mint rajongót egyáltalán nem zavar, hogy még öreg éveik ellenére is van némi bizonyítási vágy, kis rivalizálás. Bár ebből a zenekarnévből a valamekkora marketingértéke ellenére is inkább csak a sértődés jön le, kicsit röhejes, de majd beszél a zene.
Idézet
 
 
#12 NOLA 2020-02-19 13:43
Idézet - zebraman:
Idézet - NOLA:
Idézet - Britishsteel:
Nem lehet hogy, innentől ez lesz a Judas Priest azok a szánalmas bohócok meg átnevezik magukat Tributera?

Miről beszélsz, jóember?! Remélem nem A Judas Priestre gondolsz..., mert akkor nagyon tévúton vagy.
Szerintem pont erre a tagságra lehetne mondani, hogy "szánalmas bohócok". Mi a tökömnek kellett K.K.-nak kilépni a bandából, ha most meg indít egy másikat ahol ugyanazokat a dalokat fogja játszani. Mert O.K., hogy lesz lemez, de valljuk be, hogy itt azért minden bizonnyal a "nosztalgián" lesz a hangsúly.


Downing nem kilépett, hanem visszavonult a zenekarból, okai benne vannak a könyvben. A jelenleg Judas Priest nevet használó zenekar házaspár által futtatott attrakció, két megalkuvó, régi taggal.

Hmmm..., szerintes mi a különbség a "kilépett" és a "visszavonult" között?! Mert nekem ebben az esetben ugyanazt jelenti.
Miféle házaspárról meg megalkuvó tagokról beszélsz??
Idézet
 
 
#11 NOLA 2020-02-19 13:41
Idézet - Britishsteel:
Idézet - NOLA:
Idézet - Britishsteel:
Nem lehet hogy, innentől ez lesz a Judas Priest azok a szánalmas bohócok meg átnevezik magukat Tributera?

Miről beszélsz, jóember?! Remélem nem A Judas Priestre gondolsz..., mert akkor nagyon tévúton vagy.
Szerintem pont erre a tagságra lehetne mondani, hogy "szánalmas bohócok". Mi a tökömnek kellett K.K.-nak kilépni a bandából, ha most meg indít egy másikat ahol ugyanazokat a dalokat fogja játszani. Mert O.K., hogy lesz lemez, de valljuk be, hogy itt azért minden bizonnyal a "nosztalgián" lesz a hangsúly.

Sjanálom nekem 'RippeR' nélkül nem Judas a Judas!!!!A leg utolsó lemezek is rosszak ő meg tolja ki a k....va jó metál lemezeket.A Halford meg a többiek meg már csak a pénzér zenélnek nekem a Fight-al meg az Too-val lenullázta magát.

Ilyen nickname-el, hogy "Britishsteel", képben kellene lenned a Priest múltjával..., viszont ha ez így lenne, akkor nem írhatnál le olyyt, hogy: "Ripper nélkül nem Judas a Judas". Baszki, miről beszélsz?! :-D Elismerem a Ripperrel közös időszakot és lemezeket is, de az csak egy kicsi szeletje a banda történelmének, amiben Halford az EGYIK legmeghatározób b kulcsfigurája. A legutolsó Firepower album pedig simán ott van a legjobb Priest albumok között.
Idézet
 
 
#10 Britishsteel 2020-02-19 13:08
Idézet - NOLA:
Idézet - Britishsteel:
Nem lehet hogy, innentől ez lesz a Judas Priest azok a szánalmas bohócok meg átnevezik magukat Tributera?

Miről beszélsz, jóember?! Remélem nem A Judas Priestre gondolsz..., mert akkor nagyon tévúton vagy.
Szerintem pont erre a tagságra lehetne mondani, hogy "szánalmas bohócok". Mi a tökömnek kellett K.K.-nak kilépni a bandából, ha most meg indít egy másikat ahol ugyanazokat a dalokat fogja játszani. Mert O.K., hogy lesz lemez, de valljuk be, hogy itt azért minden bizonnyal a "nosztalgián" lesz a hangsúly.

Sjanálom nekem 'RippeR' nélkül nem Judas a Judas!!!!A leg utolsó lemezek is rosszak ő meg tolja ki a k....va jó metál lemezeket.A Halford meg a többiek meg már csak a pénzér zenélnek nekem a Fight-al meg az Too-val lenullázta magát.
Idézet
 
 
#9 The_Sentinel 2020-02-19 13:04
KK részéről ezt már öt évvel ezelőtt meg kellett volna lépni, a sajtóbeli ámokfutás helyett...

A fejleménynek a magam részéről amúgy örülök, bár két okból azért vannak félelmeim. Egyrészt KK - eddig - Tipton mellett, illetve általa inspirálva alkotott. Nem tudom, a mostani gitáros partnere lesz-e, lehet-e ilyen inspiráló hatással rá. Másrészt meg Ripper - akit én amúgy nagyon bírok - azért kreativitás, dallamírási képességek tekintetében nincs ott, mint Halford. Magyarán a fogós énektémák kiötlése is javarészt KK feladata lesz, ha jól sejtem. Les Binks-nek viszont örülök, és nyilván kíváncsian várom az új nótákat.

Ellenben ez a névválasztás katasztrofális. Oké, hogy valami Priest-re utaló nevet akart a bandának, de ez így annyira szájbarágós és béna, hogy az már túlzás. Ezen még agyalhatott volna.

A hír azért összességében örvendetes, remélem, jó lesz majd a lemez, és lesz rendes turné.
Idézet
 
 
#8 Kondi István 2020-02-19 12:53
Szerintem jobb lett volna inkább hogyha a saját neve alatt alapít bandát. Ez így nagyon pénz és hakni szagú. Tartok tőle, hogy ez is csak egy újabb ideiglenes projekt lesz Owens számára. Binks számomra köröket vert mindig is Dave Holland-re, viszont kb 40 éve semmi említésre méltót nem tett le az asztalra. Ebből kifolyólag nekem Travis a legjobb Priest dobos. A két Owens-szel készült lemezzel én ugyanúgy vagyok mint az első két Maiden-nel, nem rosszak, de úgy elmennek mellettem (Di Anno < Dickinson, Owens < Halford). KK-t bírtam, kár, hogy vele nem láthattam a bandát, viszont az a lejárató fika cunami amit az önéletrajza promózása végett intézett a zenekarhoz, a mai napig nem tudom mire vélni. Megvan a könyve eredetiben, magyarul biztos nem fogom beszerezni, annyira nekem nem tetszett. Összességében én teljesen jól elvagyok a mai Priest-tel, a két évvel ezelőtti bulit imádtam, Tipton hiányzott, KK már kevésbé. Az idei koncit is nagyon várom, biztos vagyok benne, hogy állat jó lesz megint (így a Dead Daisies-zel együtt), KK csapatával meg lesz ami lesz, lehet, hogy ami lemezt összehoznak majd, jó lesz, de az is lehet hogy pár hallgatás után már egy hangra nem fogok emlékezni belőle és megy a mátrixba (ne így legyen!)
Idézet
 
 
#7 Scarecrow 2020-02-19 12:49
Idézet - Britishsteel:
Nem lehet hogy, innentől ez lesz a Judas Priest azok a szánalmas bohócok meg átnevezik magukat Tributera?


Halford meg a többiek szánalmas bohócok? Azért ne már... Remélem nem így gondoltad ezt. A Firepower lemez megmutatta, hogy bőven van bennük még spiritusz.
Én nagyon komálom Rippert és örülnék ha sikeres lenne ez az új cucc, de Rob bácsi ugyanúgy a szívem csücske és nagy respect neki, hogy még készíteni akar lemezt, plussz hogy jönnek idén is hozzánk.
Idézet
 
 
#6 zebraman 2020-02-19 12:34
Idézet - NOLA:
Idézet - Britishsteel:
Nem lehet hogy, innentől ez lesz a Judas Priest azok a szánalmas bohócok meg átnevezik magukat Tributera?

Miről beszélsz, jóember?! Remélem nem A Judas Priestre gondolsz..., mert akkor nagyon tévúton vagy.
Szerintem pont erre a tagságra lehetne mondani, hogy "szánalmas bohócok". Mi a tökömnek kellett K.K.-nak kilépni a bandából, ha most meg indít egy másikat ahol ugyanazokat a dalokat fogja játszani. Mert O.K., hogy lesz lemez, de valljuk be, hogy itt azért minden bizonnyal a "nosztalgián" lesz a hangsúly.


Downing nem kilépett, hanem visszavonult a zenekarból, okai benne vannak a könyvben. A jelenleg Judas Priest nevet használó zenekar házaspár által futtatott attrakció, két megalkuvó, régi taggal.
Idézet
 
 
#5 NOLA 2020-02-19 12:21
Idézet - Britishsteel:
Nem lehet hogy, innentől ez lesz a Judas Priest azok a szánalmas bohócok meg átnevezik magukat Tributera?

Miről beszélsz, jóember?! Remélem nem A Judas Priestre gondolsz..., mert akkor nagyon tévúton vagy.
Szerintem pont erre a tagságra lehetne mondani, hogy "szánalmas bohócok". Mi a tökömnek kellett K.K.-nak kilépni a bandából, ha most meg indít egy másikat ahol ugyanazokat a dalokat fogja játszani. Mert O.K., hogy lesz lemez, de valljuk be, hogy itt azért minden bizonnyal a "nosztalgián" lesz a hangsúly.
Idézet
 
 
#4 Slayer203 2020-02-19 11:38
Na, ez tök jól hangzik. És végre Ripper itt megtalálhatja a hangját :)
Idézet
 
 
#3 Britishsteel 2020-02-19 11:04
Nem lehet hogy, innentől ez lesz a Judas Priest azok a szánalmas bohócok meg átnevezik magukat Tributera?
Idézet
 
 
#2 Tulus 2020-02-19 10:56
Na, erre vártam azóta, amióta Ripper kikerült a Priest-ből. Lemezt akarok, de azonnal!
Idézet
 
 
#1 Scarecrow 2020-02-19 10:07
Na ez érekesnek tűnik, várom a lemezt! Csak nehogy vki ide írja, a "végreripperittm egtalálhatjaaha ngját" típusú dumát, mert azt már megtalálta ő a Winters Bane első lemezén is. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.