Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Renegade: a harmadik új dal a Budapestre készülő Hollywood Undeadtől

Október 27-én, V címmel jelenik meg a Hollywood Undead új albuma, amelyről most a harmadik szám is meghallgatható. A zenekar február 13-án Budapesten, az Akváriumban ad koncertet.

0725hu

Ötödik albumát adja ki ősszel a BMG-nél a Hollywood Undead, akik a már ismert California Dreaming és Whatever It Takes után most Renegade címmel a harmadik darabot is bemutatták az anyagról. Ami magát a lemezt illeti, Johnny 3 Tears basszer szerint nem véletlenül lett ez a címe: „Öt tesó vagyunk, és ez az ötödik lemezünk. Semmi sem fejezi ki annyira a zene velejét, mint ez a szám, hiszen a numerológiának komoly ereje van. Amikor azt mondtuk: five, annak egyszerűen jelentősége volt, hiszen mind egyetértettünk ebben az egy szóban, abban, hogy megmutatja, kik vagyunk. És persze egyfajta főhajtás is ez az első lemezünk No. 5 dala irányába, ami az ötödik szerzeményünk volt. Ezen túlmenően pedig egyfajta utalást rejt arra a titkos rajongói társaságra is, amely az elmúlt évtized során támogatott bennünket. Maga a szám is jelentős, és ez a pillanat is az számunkra.”

hollywoodundead_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. California Dreaming
02. Whatever It Takes
03. Bad Moon
04. Ghost Beach
05. Broken Record
06. Nobody's Watching
07. Renegade
08. Black Cadillac (feat. B-Real)
09. Pray (Put 'Em In The Dirt)
10. Cashed Out
11. Riot
12. We Own The Night
13. Bang Bang
14. Your Life

Örömteli hír, hogy a zenekar februárban Budapesten is fellép. A koncert helyszíne az Akvárium lesz, részletek itt, és mindenkinek azt javasoljuk, hogy amint lehet, gyorsan vegyen jegyet, ha ott akar lenni, mert ez a buli elég biztosan teltházasnak ígérkezik. A zenekar májusban egyébként kétszeresen is örülhetett, hiszen 2008-as Swan Songs debütálásuk platina-, ennek közvetlen folytatása, a 2011-es American Tragedy pedig aranylemez lett az Egyesült Államokban.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.