Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ratt: zenélés helyett inkább a Facebookon üzengetnek egymásnak

Akármilyen jól is sikerült a Ratt tavalyi visszatérő albuma, a tagok között már az év végén kiújultak a régi feszültségek: Stephen Pearcy már novemberben szidni kezdte zenésztársait, és nekilátott felmelegíteni a szólóprojektjét, most pedig Bobby Blotzer dobos is beszállt a szájkarate-meccsbe a Facebookon.

„Gratulálok a Sullivan Bigg ügynökségnek és a Stephen Pearcy szólóbandájának az első szólóbulihoz, amit ezen a HATALMAS 2011-es turnén adtak, meg persze annak a szerencsés ötvenkét nézőnek is, aki jelen volt és hallotta, amint lemészárolják a Ratt zenéjét. Szegény szervező!", írta Blotzer a közösségi oldalon, majd további posztokban teregette ki a szennyest. „Mindent elmesélek majd az új könyvemben... Addig is legyen elég annyi, hogy a tököm tele van azokból a hazugságokból és csalásokból, amikből túl sok akad ebben a zenekarban... Nézzétek, srácok, nagyon kiégett és dühös vagyok most, igen. De azt szeretném, ha a Ratt Ratt lenne. Mindannyiunkkal. Elegem van abból, hogy állandóan én görgetem magam előtt a hólabdát, hogy felépítsem a hóembert. És ezt most nem azért mondom, hogy reklámozzam a könyvemet, hanem mert imádok évről évre nektek játszani. Minden áldott évben újjáépítem ezt a zenekart..."

A zseniálisan jól sikerült visszatérő album, az Infestation tavaly tavaszi megjelenését követően a Ratt Blotzer egy állítólagos sérülésére hivatkozva összes európai koncertjét lemondta, köztük olyan kiemelt bulikat is, mint például a doningtoni Download fesztivál. Október végén a csapat bejelentette, hogy bizonytalan időre leállnak a munkával, és ugyan nem mondták ki, hogy végérvényesen vége a sztorinak, Stephen Pearcy máris úgy beszélt készülő saját albumáról, mint az aktuális új fejezetről. „Több mint elegendő anyagunk van, ráadásul kurva jó anyagról beszélünk!", nyilatkozta akkor az énekes, akinek ez már a negyedik szólóalbuma lesz a sorban. „Néhány dalnak az Infestationre kellett volna felkerülnie, de az emberi konokság és a csapaton belüli politika megakadályozta ezt. De hát mindennek megvan a maga oka..." Pearcy saját bevallása szerint teljesen elégedett jelenlegi helyzetével, és nem is örülne, ha másképp alakultak volna a dolgok.

Arról sajnos egyik fél sem beszélt, hogy Pearcynek most éppen min sikerült megint összevesznie rattes társaival, de ő, illetve a másik oldalt képviselő Blotzer és Warren DeMartini gitáros már a '80-as években is előszeretettel marták egymást. Nem is beszélve a '90-es évek végének sikertelen újjáalakulása utáni időszakra, amikor a mélyponton mindkét fél Rattként haknizott az Egyesült Államokban...

Blotzer első könyve, a Tales Of A Ratt: Things You Shouldn't Know tavaly, nagyjából az Infestation megjelenésével párhuzamosan került a boltokba. Az album akkor a Billboard-lista harmincadik helyén kezdett, ami némileg elmaradt a várakozásoktól. A Ratt a '80-as évek közepén a Mötley Crüe fő vetélytársának számított Amerikában, karrierjük során csak az Államokban közel 10 millió lemezt adtak el.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Guest 2011-02-17 09:55
Vén f.ok inkább lemeztr csinálnának
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.