Első hazai klubkoncertjét adja augusztus 4-én a Primus. A kultikus zenekar negyvenkét éve létezik, de fennállásuk során eddig egyetlen egyszer jártak Magyarországon, 2011-ben, a VOLT Fesztiválon.

A Primus zenéjét szinte lehetetlen beskatulyázni, ugyanúgy megjelenik benne a dzsessz, a rock, a funk és a metál, miközben az egész vezérfonala a basszus és a bizarr történetmesélés. Tommy the Cat, John the Fisherman, Jerry Was A Race Car Driver, My Name is Mud, Wynona's Big Brown Beaver: bizony, a Primus felelős a '90-es évek egyik leginnovatívabb és legeredetibb rockzenéjéért. Az említett dalokon túl pedig feldolgozták a Charlie és a csokigyár zenéjét és írtak számokat furcsa olasz gyerekkönyvek hatására is. A zenekar központi alakja Les Claypool énekes, basszusgitáros, vele játszik szinte a kezdetektől Larry LaLonde gitáros, valamint a bandához tavaly csatlakozott John Hoffmann dobos.
A Primus először San Francisco környékén épített ki nagy és hűséges rajongótábort (majd később világszerte is), és olyan kiadványok sorával indított, amelyeket ma már klasszikus alternatív rock albumokként tartanak számon, mint az 1989-es Suck on This, az 1990-es Frizzle Fry, az 1991-es Sailing the Seas of Cheese, az 1993-as Pork Soda és az 1995-ös Tales from the Punchbowl. Útjuk során a Primus a rockzene legnagyobb neveivel turnézott, többek között a Jane's Addiction, a Public Enemy, a Rush és a U2 társaságában, főfellépője volt a harmadik Lollapalooza fesztiválnak, és számos kreatív videóklipet is készített, amelyek éles ellentétben álltak a korszak legtöbb, túlságosan komolyan vett videójával. A Primus az elmúlt évtizedek során átesett tagcseréken (Tim Alexander dobos, aki a lemezeken is hallható, többször távozott és tért vissza a csapathoz, míg végül egészségügyi okok miatt végleg elbúcsúzott a bandától), szüneten, a tagok zenei kalandozásain más projektekben, miközben a zenekar mit sem vesztett kultikus státuszából.
A Primus eddig egyetlen egyszer játszott Magyarországon: 2011-ben a VOLT Fesztiválon léptek fel, így bizonyára sokaknál most jön el az első találkozó ideje augusztus 4-én, a Barba Negrában. A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet február 25-én, 10 órától, míg a regisztrált Live Nation tagok ugyanaznap, 12 órától csatlakozhatnak az elővételi lehetőséghez. A teljes körű jegyértékesítés február 27-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu, a www.rock1.hu és a www.funcode.hu oldalakon.




