Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pokoli 2013 után szebb 2014-ben reménykednek a brit veteránok

1223uriahheepKőkemény évet zár pár nap múlva a Uriah Heep, akik tavasszal elveszítették basszusgitárosukat, a ráknak áldozatul esett Trevor Boldert, és ezzel párhuzamosan Bernie Shaw énekesnek is akadtak komolyabb egészségügyi problémái. A banda azonban talpra állt, és jövőre komoly aktivitásokat terveznek.

„Trevor Bolder elvesztése miatt 2013 pokoli év volt a zenekar számára", írja évvégi üzenetében Mick Box gitáros. „Váratlanul és hirtelen történt, teljesen lesokkolt minket. Bernie betegségével együtt – amin hálistennek már túl van – rémálmok igazi hullámvasútjára ültünk fel, és még csak levegőt venni sem volt időnk közben. De végül igazi Heep stílusban túljutottunk mindenen, és Trevor szelleme mindig ott lesz velünk, a zenéje pedig örökké tovább él majd. Ő is így kívánta volna... Nagyon reméltük, hogy színpadra léphet velünk a Download Fesztiválon, de végül nem így írták meg odafent. Ennek ellenére az a 90 ezer ember, aki ott volt, érezhette a jelenlétét, és amikor kivetítették a képét a projektorokra, az egész hétvége egyik leghatalmasabb ovációja következett. Hihetetlenül érzelemgazdag pillanat volt az a zenekar számára és a családja számára is, akik a színpad szélén álltak. Nagyon jó tudni, hogy Trevor tehetsége és az általa létrehozott értékek ennyi embert érintettek meg. Nem tudjuk eléggé megköszönni a támogatásotokat ezekben a vészterhes időkben, amelyek ismét megmutatták, milyen fantasztikus rajongóink és barátaink is vannak."

Mick mindehhez hozzáteszi: a Uriah Heep jövőre új lemezzel jelentkezik, amit utána alapos turnézás követ majd a világ minden táján. „Nagyon sok minden vár még ránk, de sosem fogjuk elfelejteni Trevort, Davidet és Garyt, akik oly sokat adtak a zenekarnak", írja a gitáros, utalva ezzel az 1985-ben elhunyt David Byronra, a csapat legklasszikusabb korszakának énekesére, illetve Gary Thainre, a legismertebb felállás basszerére, aki 1975-ben elsőként hunyt el a bandából egy aranylövés következtében.

A zenekar júniusi alsóőrsi koncertjéről itt, szeptemberi budapesti fellépéséről itt olvashatsz.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.