Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Olyan problémákat dolgoznak fel a dalok, amelyeket még ma sem igazán tudunk kezelni”

Június 30-án jelenik meg a Mutation új nagylemeze, amelyről meghallgatható az első dal. A zenekar vezetője David Walls, azaz maga Ginger mester a The Wildheartsból.

0622mut

Az Undergroove kiadónál jön ki jövő héten a Mutation harmadik albuma, a Mutation III: Dark Black. A zenekar legutóbbi anyagát a Mike Patton-féle Ipecac gondozta, és Error 500 címmel jelent meg 2014-ben, a debütáló The Frankenstein Effect pedig 2013-ban került a boltokba. A csapat tagjai Ginger Wildheart énekes/gitáros, Scott Lee Andrews basszer és Denzel dobos, a Hate című klipszám pedig megtekinthető. Az előzetes promóciós szövegek szerint az első két album legextrémebb momentumai olyanok ennek a lemeznek a kavargó, elborult elméjű őrületéhez képest, mint mondjuk David Essex Hold Me Close-a, és már-már nevetségesen szélsőséges, visszataszító és ellenséges az anyag.

„Általánosságban olyan problémákat dolgoznak fel a dalok, amelyeket még ma sem igazán tudunk kezelni", mondja Ginger. „A dühöt, az emberek felé érzett undort, az emberiség józan eszének összeomlása miatti frusztrációt és a társadalom hiszékenységének gyűlöletét. Amikor leginkább ölnél, de nem teheted, mert szigorú büntetést kapsz érte... A Mutationben kiereszthetjük magunkból ezeket az érzéseket, és senki sem mondhatja, hogy túlságosan elbaszott dolog lenne, maximum mi magunk vagyunk azok. De ezzel mi is tisztában vagyunk, sőt, papírjaink is vannak róla..."

mutation_cA dallista az alábbi:

01. "..."
02. Authenticity
03. Toxins
04. Devolution
05. Irritant
06. Skint
07. Hate
08. Victim
09. Dogs
10. Deterioration
11. Toxins (Caravan Tapes)
12. Victim (Caravan Tapes)

Az anyagon olyan vendégek bukkannak fel, mint Devin Townsend, Phil Campbell vagy Jamie Oliver (UK Subs).

 

Hozzászólások 

 
#1 cápaidomár 2017-06-22 12:09
Jó a borító!

:-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.