Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Októberben érkezik a Hot Beaver első albuma, két dalt is meg lehet hallgatni

Pillars Of Creation címmel, az októberi HammerWorld mellékleteként jelenik meg a budapesti Hot Beaver első teljes albuma. A lemezről már két számot is meg lehet hallgatni.

0918hotbeaver

hotbeaver_cA Vulcan Death Grip című bemutatkozó EP idején mi is elég sok jót írtunk a Hot Beaverről, akik azóta bejárták Európát az Ektomorffal, és számos koncerten, tehetségkutatón, egyéb jelentős eseményen vannak már túl. Jó hír, hogy ősszel végre megjelenik a csapat első nagylemeze is, amely a Pillars Of Creation címet kapta, és az októberi Hammer mellékleteként kerül majd forgalomba. Két dal, a Mango Unit Missile és a Feed The Machine máris meghallgatható az albumról.

Jelentős változás a minialbumhoz képest, hogy a súlyos, stoneres rock/metalban utazó csapatban menet közben tagcsere történt, Lőcsei Bence helyén egy ideje már Makács Zoltán áll a fronton – a lemez elkészítése is ezért csúszott, hiszen mindent elölről kellett kezdeni.

A zenekar október végétől ismét az Ektomorffal turnézik Európában, de előtte, október 13-án még a Gozsdu Manóban is el lehet csípni őket.

A Hot Beaver basszerével, Horváth Gáborral, azaz Sexyvel még az EP kapcsán készített tavaly nyári interjúnkat itt olvashatod.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.