Október 24-én új változatban jelenteti meg legutóbbi nagylemezét a Bon Jovi. A Forever friss kiadásán számos nagynevű vendég társult Jonékhoz a dalok friss verzióira, és most egy Jelly Roll-lal közös felvételt mutattak be.

Tavaly jelent meg a Bon Jovi legutóbbi albuma, a Forever. Az Island Recordsnál érkező Legendary Edition érdekessége, hogy Red, White And Jersey címmel új nyitódalt kapott, illetve olyan vendégek vonulnak fel az egyes szerzeményekben a csapat mellett, mint Bruce Springsteen, Jelly Roll, James Bay, Robbie Williams, Jason Isbell, Ryan Tedder, a The War & Treaty duó, Joe Elliott, Lainey Wilson, Avril Lavigne vagy Marcus King.
„Nem pusztán kollaborációk gyűjteménye ez a lemez, hanem szükségszerűségből jött létre – mondja Jon Bon Jovi. – A hangszálaim gyógyulási folyamata alaposan dokumentált folyamat volt, ami a Forever 2024-es megjelenése idején ment végbe. A stúdiófelvételek idején rendesen fel tudtam énekelni a dalokat, de a turnézással járó énekkövetelmények és szigor még kissé elérhetetlen volt számomra. Mivel akkor nem tudtunk turnéra indulni, tovább dolgoztam a stúdióban és meghívtam néhány nagyszerű barátot: óriási énekeseket, előadókat, zenészeket, akik egyben remek emberek is. A végeredmény egy új nézőpontú, új szellemiségű album, ami ezekkel az együttműködésekkel bizonyítja, hogy a barátaink segítségével mindannyian elboldogulhatunk a világban. Óriási öröm és hála tölt el, hogy megjelenhet ez az album, és ez szerintem a zenében is megmutatkozik. Teljes bizonyossággal kijelenthetem: mindig van valami, ami nagyobb az ÉN-nél, ez pedig a MI."
A Forever (Legendary Edition) dal- és vendéglistája az alábbi:
01. Red, White And Jersey
02. Legendary (feat. James Bay)
03. We Made It Look Easy (feat. Robbie Williams)
04. Living Proof (feat. Jelly Roll)
05. Waves (feat. Jason Isbell)
06. Seeds (feat. Ryan Tedder)
07. Kiss The Bride (feat. Billy Falcon)
08. The People's House (feat. The War & Treaty)
09. Walls Of Jericho (feat. Joe Elliott)
10. I Wrote You A Song (feat. Lainey Wilson)
11. Living In Paradise (feat. Avril Lavigne)
12. My First Guitar (feat. Marcus King)
13. Hollow Man (feat. Bruce Springsteen)
14. We Made It Look Easy / Hicimos Que Pareciera Fácil (feat. Carin León)
A Red, White And Jersey című friss nyitódal, illetve a Bruce Springsteennel megerősített Hollow Man már ismert, most a Living Proof Jelly Roll-lal közös verziója is meghallgatható. Jon és a Bon Jovi múltjába az utóbbi hónapokban kétszer is alaposabban leástunk a Klasszikushock rovatunkban, a harmincöt éve megjelent Blaze Of Gloryval, illetve a negyvenéves 7800° Fahrenheittel.



Hozzászólások
Egészen pontosan:
Elsőre verze, Első refrén: JBJ
Második verze, második refrén: JR
Bridge, harmadik refrén: JBJ & Jelly Roll
A dal végi pár sor: JR
Szóval abszolút egyenlő partnerként van JR kezelve, aki nem mellesleg óriási BJ rajongó és megtiszteltetés ként kezelte a meghívást. És nem, ez nem marketing duma, kb. 10 éve követem, minden platformon.