Shock!

december 21.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nem jövök zavarba, ha új Biohazard-dalokról van szó”

Billy Graziadei is megerősítette: új albumot tervez a visszatért Biohazard. A zenekar augusztus 1-jén Budapesten is fellép a Kreator társaságában.

1117bio

Már nagyban turnézik a Biohazard újjáalakult klasszikus felállása, azaz Evan Seinfeld énekes/basszer, Billy Graziadei gitáros/énekes, Bobby Hambel gitáros és Danny Schuler dobos. A zenekar ugyanakkor Evan egy korábbi közlése szerint friss zenéken is dolgozik, és ha valóban készül lemez, az album az első lenne a sorban a 2012-es Reborn In Defiance óta. „Inkább arról szeretek beszélni, amin már túlvagyunk, nem arról, amit tervezek – mondta Billy a Bloodstock TV-nek. – Nem szoktam a hozzávalókról mesélni, hanem inkább elkészítem a kaját, aztán azt tolom oda mások elé: nézzétek, ezt főztem, együk meg együtt. De hát nem tartjuk mind ennyire a szánkat… Ami az új zenéket illeti, sosem hagytam fel a dalszerzéssel. A BillyBio korai dolgainak többségét eleve a Biohazardnak írtam, csak éppen nem voltunk aktívak, szóval végül a BillyBióban használtam fel ezeket. Ott persze csak egyedül énekelek. Szóval nem jövök zavarba, ha új Biohazard-dalokról van szó. Én magam is várom, hogy megkezdjük a munkát.”

A Biohazard augusztus 1-jén Budapesten, a Barba Negrában is fellép, méghozzá a Kreator, a Terror és a Sacred Reich, illetve a Remorse, az AMD és az Archaic társaságában. Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.