Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nem feltétlenül jön majd be mindenkinek az új lemez”

0505podThe Awakening címmel, augusztusban jelenik meg a kaliforniai P.O.D. új nagylemeze. A csapat ismét Howard Benson producerrel készítette el az albumot, az első single pedig még ebben a hónapban kikerül a nyilvánosság elé.

Marcus Curiel gitáros egy texasi rádiónak elárulta: The Awakening lesz a P.O.D. kilencedik stúdióalbumának címe, amely már augusztusban megjelenik. „Egy kicsit mást csináltunk most", mondta az anyagról korábban Sonny Sandoval énekes. „Nem tudom ezt bővebben körülírni még, de kicsit más megközelítéssel dolgoztunk. A végeredmény pedig szerintem egy olyan dalgyűjtemény, ami nem feltétlenül jön majd be mindenkinek. Bizonyos zenekarok a teljes lemezükön ugyanúgy szólnak, nekünk viszont rengeteg különböző hatásunk van: punk, hardcore, rock'n'roll, metal, reggae, szóval szerintem néha túl változatos sokak számára, és elvesznek a zenében. Vannak, akiknek ez így túl szerteágazó, és inkább három akkordra vágynának. De tőlünk ezt sosem fogják megkapni. Inkább valami olyat raktunk össze, ami elmesél egy történetet. Lehet, hogy ez csak nekünk szól majd, nem pedig az átlagos zenehallgatóknak, de az biztos, hogy remekül éreztük magunkat a munka közben."

A P.O.D. utolsó hagyományos stúdiólemeze 2012-ben jelent meg Murdered Love címmel, és ugyan Európában az utóbbi években már szinte abszolút nem hallani a tizenegynéhány évvel ezelőtt az itteni zenetévékben is folyamatosan nyomatott csapatról, az Egyesült Államokban még ez is elég jól futott, és bekerült a Billboard Top 200 első húsz helyezettje közé. A banda ezután még egy akusztikus gyűjteményt is kiadott tavaly ősszel, SoCal Sessions címmel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.