Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nem álltam készen Rick halálára”

1227rickMélyen megrázta zenésztársait Rick Parfitt halála. A Status Quo hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küzdő gitárosát december 24-én érte a vég egy marbellai kórházban.

68 évesen, december 24-én elhunyt Rick Parfitt, miután egy korábbi vállsérülése nyomán komplikációk támadtak, és komoly fertőzést kapott. A Status Quo alapító gitárosa ugyanakkor betegeskedéssel töltötte az elmúlt időszakot, miután nyáron, a zenekar egy antalyiai fellépését követően szívinfarktussal szállították kórházba. Utóbbi eleve nem az első szívrohama volt, hiszen öt éve már átesett egyen – és mindez másfél évtizeddel egy komoly bypass-műtét után történt... Parfitt állítólag azóta józan és tiszta életet élt, nem fogyasztott alkoholt és a dohányzást is abbahagyta, ugyanakkor idén októberben bejelentette: már nem áll többé színpadra a Status Quo jelenleg is zajló búcsúturnéján, mert állapota nem teszi lehetővé az infarktus után.

Rick halála természetesen megrázta zenésztársait. „Nem álltam készen erre", mondta Francis Rossi énekes/gitáros. „Rick Parfitt a történetem része volt ötven éven át. Kétségkívül életem leghosszabb kapcsolatáról van szó, amely egyszerre volt a legkielégítőbb és frusztráló, kreatív és változékony. A korai idők óta együtt dolgoztunk, hogy megteremtsük a Quo hangzását, fazonját és slágereit. Éveket töltöttünk együtt úton, színpadon és stúdióban, csak ritkán kerültünk messze egymástól, mert imádtuk, amit alkottunk. Egy csapat, egy páros voltunk, partnerek, emellett két nagyon különböző ember, akik egyszerre próbálnak megbirkózni az öregedés nyomásával, a folyamatos turnézással, a sikerrel, meg persze azzal, hogy mindig más módokon, de életben tartsák a kreatív lángot."

Rossit annak ellenére is megdöbbentette Parfitt távozása, hogy a gitáros köztudottan világéletében két végén égette a gyertyát. „Ricknek saját hangzása, saját stílusa volt, és zenészek egész generációira gyakorolt nagy hatást. Ő volt a rocksztár archetípusa, az alapítók egyike. Soha nem vesztette el a szenvedélyességét, azt a bizonyos csibészes vagányságot, meg persze azt sem, hogy imádott gyorsan, hangosan, kockázatosan élni. Sosem volt unalmas az élete: sokkal hangosabb, gyorsabb és gondtalanabb volt, mint legtöbbünk. Eközben gyakran tévedt tényleg veszélyes területre, de még így is sokkolt, hogy most elveszítettük. Még egy olyan évben is kiemelkedik Rick Parfitt halálhíre, amely oly sok életet követelt a legnagyobbjaink közül, most már például George Michaelét is. Ahogy említettem, erre egyszerűen nem álltam készen."

A Status Quo nyári horvátországi koncertjéről mi is beszámoltunk. Parfitt helyén Freddie Edwards, a basszer John „Rhino" Edwards fia gitározott az aktuális bulikon.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.