Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Negyedik stádiumú vesedaganattal kezelik Mark Kendallt

Súlyos rákbetegséggel küzd Mark Kendall. A Great White gitárosa ugyanakkor azt mondja: kilátásai jelen állás szerint jónak tűnnek.

1124kendall

Negyedik stádiumú vesedaganattal kezelik Mark Kendallt. A Great White 68 éves alapító gitárosánál néhány hónappal ezelőtt diagnosztizálták a betegséget, és meg is kezdte a kezeléseket. „A daganat 13 centiméteresről 8 centiméteresre zsugorodott, így az első vizsgálataim szerint jó irányba tartok – írta közösségi felületein. – A rákra nincs gyógymód, de az enyém kezelhető. A világ legjobb orvosai gondoskodnak rólam, és az egyikük az immunterápia feltalálója, jelenleg ezt folytatják rajtam. Mindössze három alkalommal kellett sugárkezelésen átesnem, ami jó! Megküzdök ezzel az egésszel, és rendben leszek. A terápiás csoportomban vannak olyanok, akiknél akár húsz évvel ezelőtt diagnosztizálták ugyanazt a kórképet, mint nálam, ami mindenképpen bátorító!"

Kendall hangsúlyozza: rendelkezik a szükséges anyagi háttérrel a kezelésekhez, de mindenkit kér, hogy gondoljon rá és imádkozzon érte.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.