Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

My Own Grave: hallgasd meg az As I Lay Dying visszatérő dalát!

Amit már rebesgettünk pár napja, most bebizonyosodott: visszatért az As I Lay Dying klasszikus felállása. A zenekar My Own Grave címmel már be is mutatta első új dalát.

0605asilaydying

A 2012-es Awakened album óta első dalát mutatta be az As I Lay Dying. A My Own Grave-ben – mint azt az előzetes alapján már sejteni lehetett – a San Diegó-i metalcore-osok klasszikus felállását hallhatjuk, vagyis a börtönt megjárt Tim Lambesis énekest Jordan Mancino dobos, Nick Hipa és Phil Sgrosso gitárosok, illetve Josh Gilber basszer/énekes kíséri. Már azt is tudni lehet, hogy a zenekar hazai pályán játssza majd első visszatérő koncertjét június 16-án.

Lambesist tavaly december 16-án engedték szabadon abból a kaliforniai fegyintézetből, ahol nem egészen három évet töltött. Az énekest 2014 tavaszán ítélték el, miután bebizonyosodott, hogy meg akarta öletni feleségét, Meggan Lambesist, akivel megromlott a viszonyuk. A frontembert feldühítette, hogy Meggan korlátozta gyerekeik láthatását, nem engedte el őket turnéra vele, illetve az is, hogy a betervezett válási egyezség alapján a nő a jövedelmének mintegy 60 százalékára tarthatott volna igényt. A felfogadni szándékozott bérgyilkos azonban valójában fedett nyomozó volt, így Lambesis megbukott. Tim volt zenésztársai az utóbbi években a Wovenwarban zenéltek együtt, és a per során is végig Meggan pártján álltak Lambesisszel szemben, aki szerintük totálisan kifordult önmagából a büntetése előtti időszakban. Év elején még mindig arról szóltak a hírek, hogy semmiképpen sem akarnának újból együtt játszani Timmel.

Hozzászólások 

#16 Stuck Mojo 2018-06-11 00:20
Akkor lesz Austrian Death Machine Quadriple Brutal is...Yeah
Timmy Lambesis is back with a great backing band and more muscle mass. METAL
Idézet
 
+3 #15 Codename333 2018-06-09 22:45
Teljesen oké.....ebben a műfajban(főleg manapság amikor,mondjuk ki,minden sarkon van egy ilyen banda) van egy felismerhető stílusuk.Ez épp olyna mint ahol abbahagyták.Nem hittem volna de tetszik :O Én is várom a lemezt.Ez teljesen oké amit it hallotam...sőt...
Idézet
 
+5 #14 deniro2 2018-06-09 12:06
Idézet - III. Rambó János:
Ez csak általánosítás, ami ráadásul semmibe veszi a törvény erejét és fontosságát. Ezek szerint semmi nem jelent, ha valakit megbüntettek, onnan felállni nem lehet, megváltozni nem lehet, megbánni nem lehet, visszailleszked ni nem lehet. Oppardon, persze lehet, te csak azt írtad, hogy "többnyire" még nagyobb gyökerek lesznek és nyiván azt is pontosan tudod, hogy kik és milyen arányban, illetve hogy ez az illető mekkora gyökér ebben a pillanatban.

Biztos vagyok benne, hogy te sosem fogsz csinálni semmi baromságot, vagy ha véletlenül mégis, akkor boldogan vállalod, hogy életed hátralevő részét esélytelenül töltsd el, mert egy büdösnagy gyökér leszel, amíg meg nem halsz végre.

"Egyébként, vajon egy sorozatgyilkos vagy pedofil esetében is ennyire egyértelmű lenne, hogy a társadalom által rámért büntetés negligál mindent, amit korábban elkövetett? Értem én, hogy mindenki megérdemel egy újabb esélyt, de ne kezeljük már evidenciaként, hogy a büntetés a szarból aranyat csinál..."

Nem mondtam ilyet, hogy mindent negligál, azt meg pláne nem, hogy a büntetés szarból aranyar csinál, kár sarkítani. Annyit mondtam, hogy hiszek a megbocsátásban és a változásban. Nem zárom ki eleve a lehetőségét. Ez nem az, amit te próbálsz a számba adni.

Mi persze imádunk kőkeményen és magabiztosan ítélkezni, ez az egyik nemzeti sportunk, csak magunkat nem szeretjük meglátni a tükörben, mert kiderülni, hogy megkeseredett, gonosz kis törpék vagyunk.

Egyrészt, az általánosítás másik neve, ha nem pejoratív értelemben használják: statisztika. Amit írtam tény. A börtönből többségében nem jó útra térő,megtisztul t emberek szabadulnak.
Másrészt, nem ugyanarról beszélünk. Én arra reagáltam, hogy az ember leülte, amit kellett, tiszta lappal indul. Nem, ez nem így működik.
Én is hiszek a változásban, de, ha valaki egyszer bizonyította, hogy szar ember, azt is bizonyítania kell, hogy már nem az. A bizalom nem jár automatikusan a börtön kapuján kilépve. Vagy te kebledre ölelnéd a szomszédodat, aki megmérgezte a kutyádat, csak, mert kapott fél év felfüggesztette t érte?
Egyébként meg szerintem legközelebb figyelj oda, hogy, ha olyan szépen kiállsz az általánosítás ellen, ahogy a posztod elején tetted, akkor ne egy ordas nagy általánosítássa l zárd az egészet...:)
Idézet
 
+4 #13 III. Rambó János 2018-06-09 00:39
Idézet - deniro2:
Idézet - III. Rambó János:
Az arc megkapta a büntetését és letöltötte. Én hiszek a megbocsátásaban és a változásban is. Sok szerencsét nekik egy új kezdethez.

Egy ideális világban a gyökér, aki letöltötte a rá kiszabott büntetést (vagy annak egy részét), jó arc lesz és az angyalok fanfárjától kísérve lép be egy jobb élet kapuján. A való világban a gyökerek a börtön után többnyire nagyobb gyökerek lesznek, mint előtte. Egyébként, vajon egy sorozatgyilkos vagy pedofil esetében is ennyire egyértelmű lenne, hogy a társadalom által rámért büntetés negligál mindent, amit korábban elkövetett? Értem én, hogy mindenki megérdemel egy újabb esélyt, de ne kezeljük már evidenciaként, hogy a büntetés a szarból aranyat csinál...

Ez csak általánosítás, ami ráadásul semmibe veszi a törvény erejét és fontosságát. Ezek szerint semmi nem jelent, ha valakit megbüntettek, onnan felállni nem lehet, megváltozni nem lehet, megbánni nem lehet, visszailleszked ni nem lehet. Oppardon, persze lehet, te csak azt írtad, hogy "többnyire" még nagyobb gyökerek lesznek és nyiván azt is pontosan tudod, hogy kik és milyen arányban, illetve hogy ez az illető mekkora gyökér ebben a pillanatban.

Biztos vagyok benne, hogy te sosem fogsz csinálni semmi baromságot, vagy ha véletlenül mégis, akkor boldogan vállalod, hogy életed hátralevő részét esélytelenül töltsd el, mert egy büdösnagy gyökér leszel, amíg meg nem halsz végre.

"Egyébként, vajon egy sorozatgyilkos vagy pedofil esetében is ennyire egyértelmű lenne, hogy a társadalom által rámért büntetés negligál mindent, amit korábban elkövetett? Értem én, hogy mindenki megérdemel egy újabb esélyt, de ne kezeljük már evidenciaként, hogy a büntetés a szarból aranyat csinál..."

Nem mondtam ilyet, hogy mindent negligál, azt meg pláne nem, hogy a büntetés szarból aranyar csinál, kár sarkítani. Annyit mondtam, hogy hiszek a megbocsátásban és a változásban. Nem zárom ki eleve a lehetőségét. Ez nem az, amit te próbálsz a számba adni.

Mi persze imádunk kőkeményen és magabiztosan ítélkezni, ez az egyik nemzeti sportunk, csak magunkat nem szeretjük meglátni a tükörben, mert kiderülni, hogy megkeseredett, gonosz kis törpék vagyunk.
Idézet
 
+2 #12 deniro2 2018-06-08 23:15
Idézet - III. Rambó János:
Az arc megkapta a büntetését és letöltötte. Én hiszek a megbocsátásaban és a változásban is. Sok szerencsét nekik egy új kezdethez.

Egy ideális világban a gyökér, aki letöltötte a rá kiszabott büntetést (vagy annak egy részét), jó arc lesz és az angyalok fanfárjától kísérve lép be egy jobb élet kapuján. A való világban a gyökerek a börtön után többnyire nagyobb gyökerek lesznek, mint előtte. Egyébként, vajon egy sorozatgyilkos vagy pedofil esetében is ennyire egyértelmű lenne, hogy a társadalom által rámért büntetés negligál mindent, amit korábban elkövetett? Értem én, hogy mindenki megérdemel egy újabb esélyt, de ne kezeljük már evidenciaként, hogy a büntetés a szarból aranyat csinál...
Idézet
 
+3 #11 Vanishpower 2018-06-08 21:50
Nem volt teljesen egyértelmű mi történt. pontosan. Voltak nagyon érdekes tényezők. Aki nincs benne az nem tudja. Én örülök, hogy újra van AILD és kész.
Idézet
 
#10 19EmpEroR75 2018-06-08 19:56
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - 19EmpEroR75:
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - 19EmpEroR75:
Idézet - III. Rambó János:
Az arc megkapta a büntetését és letöltötte. Én hiszek a megbocsátásaban és a változásban is. Sok szerencsét nekik egy új kezdethez.

Pontosítsunk: nem töltötte le. Alig a felét töltötte bent. Ettől függetlenül remélem, a szteroidokkal és a mesterséges szerekkel leállt, terápiára is jár és megváltozott. És azt is remélem, hogy már nem jelent veszélyt másokra. Akár a volt családjára, akár a környezetében élőkre.

Azt töltötte le, amit letölthetett. Nem szökött meg.

Ha valakit 7 évre ítélnek, és 3,5 év után szabadul, mert a börtön orvosa kb. 2 hónapig megtagadja annak a szernek az engedélyezését, amit az anabolitkus szteroidok mellékhatásaina k kiküszöbölésére írtak fel Lambesisnek (és emiatt támadták Lambesis ügyvédjei a börtönt és a fogva tartás körülményeit), akkor nem töltötte le a büntetését, amit előzőleg kiszabtak.

Ha elfogadjuk, hogy a törvény rámért X év időtartam börtönbüntetést , akkor legyünk következetesek, és fogadjuk el, hogy ugyanazon törvényi erő Y év időtartam után szabadon engedte. Tehát amit a törvény rámért, letöltötte.

Oké. Maradjunk annyiban: no comment.
Idézet
 
-2 #9 III. Rambó János 2018-06-08 18:40

+2 #8 Doktorúr 2018-06-08 18:32
Az AILD sosem izgatott különösebben, de legalább lesz továbbra is Austrian Death Machine :)
Idézet
 
+1 #7 19EmpEroR75 2018-06-08 18:20
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - 19EmpEroR75:
Idézet - III. Rambó János:
Az arc megkapta a büntetését és letöltötte. Én hiszek a megbocsátásaban és a változásban is. Sok szerencsét nekik egy új kezdethez.

Pontosítsunk: nem töltötte le. Alig a felét töltötte bent. Ettől függetlenül remélem, a szteroidokkal és a mesterséges szerekkel leállt, terápiára is jár és megváltozott. És azt is remélem, hogy már nem jelent veszélyt másokra. Akár a volt családjára, akár a környezetében élőkre.

Azt töltötte le, amit letölthetett. Nem szökött meg.

Ha valakit 7 évre ítélnek, és 3,5 év után szabadul, mert a börtön orvosa kb. 2 hónapig megtagadja annak a szernek az engedélyezését, amit az anabolitkus szteroidok mellékhatásaina k kiküszöbölésére írtak fel Lambesisnek (és emiatt támadták Lambesis ügyvédjei a börtönt és a fogva tartás körülményeit), akkor nem töltötte le a büntetését, amit előzőleg kiszabtak.
Idézet
 
#6 III. Rambó János 2018-06-08 17:40
Idézet - 19EmpEroR75:
Idézet - III. Rambó János:
Az arc megkapta a büntetését és letöltötte. Én hiszek a megbocsátásaban és a változásban is. Sok szerencsét nekik egy új kezdethez.

Pontosítsunk: nem töltötte le. Alig a felét töltötte bent. Ettől függetlenül remélem, a szteroidokkal és a mesterséges szerekkel leállt, terápiára is jár és megváltozott. És azt is remélem, hogy már nem jelent veszélyt másokra. Akár a volt családjára, akár a környezetében élőkre.

Azt töltötte le, amit letölthetett. Nem szökött meg.
Idézet
 
+7 #5 19EmpEroR75 2018-06-08 17:27
Idézet - III. Rambó János:
Az arc megkapta a büntetését és letöltötte. Én hiszek a megbocsátásaban és a változásban is. Sok szerencsét nekik egy új kezdethez.

Pontosítsunk: nem töltötte le. Alig a felét töltötte bent. Ettől függetlenül remélem, a szteroidokkal és a mesterséges szerekkel leállt, terápiára is jár és megváltozott. És azt is remélem, hogy már nem jelent veszélyt másokra. Akár a volt családjára, akár a környezetében élőkre.
Idézet
 
+3 #4 III. Rambó János 2018-06-08 14:24
Az arc megkapta a büntetését és letöltötte. Én hiszek a megbocsátásaban és a változásban is. Sok szerencsét nekik egy új kezdethez.
Idézet
 
-1 #3 Barcs Bence 2018-06-08 13:10
Pénz beszél, kutyaszar táncol... Csalódtam Mancinóékban, de a jelek szerint ennyire szarul ment a Wovenwar, hogy a nagy lé érdekében újra összeállnak a börtöntöltelékk el...
Idézet
 
#2 lambertkoma 2018-06-08 12:05
Az lenne a poén ha kinyírná nemcsak az ex-nejét de az egész bandát
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.