Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Most már biztos: új albumot csinál a System Of A Down

1125soadJohn Dolmayan megerősítette: új albumon dolgozik a System Of A Down, és ha hihetünk a dobosnak, a lemez akár 2017-ben meg is jelenhet. Azt persze egyelőre nem tudni, minderre a nyári európai turné előtt vagy után kerül-e sor…

A System Of A Down az utóbbi években elvi szinten már nem zárta ki egy esetleges lemez gondolatát, olyan konkrétan azonban még soha nem nyilvánultak meg a témában, mint egy friss nyilatkozatban John Dolmayan, aki most tulajdonképpen először erősítette meg hivatalosan: a zenekar új albumot készít. „Nem tudjuk, hogy a kiadás tekintetében mi várható, még most is alakulnak a tervek, így továbbra sem mondhatok száz százalékosat”, mondta a Kerrang!!-nek adott interjújában a dobos. „Azt akarom, hogy mindenki beleadjon mindent, és elégedett is legyen a dologgal – most éppen ezt próbáljuk elérni. Hihetetlen nyomás nehezedik ránk, hiszen tizenegy éve nem csináltunk lemezt, amiből legalább tizenkettő lesz, mire az új megjelenik… De a zenészi képességeink jobbak, mint valaha, és új dolgokat is kipróbálunk. Semmiképpen sem a Toxicity második részén dolgozunk, hiába volt messze az a legnagyobb lemezünk. Az új albumnak a System Of A Down-rajongók új generációjának is adnia kell valamit, így mindenki láthatja majd, hogy nem a babérjainkon ülünk. És nem is adom a nevemet olyan albumhoz, amelyre nem vagyok száz százalékig büszke. Tudom, hogy sokan beszélnek róla, olvassuk is ezeket a dolgokat, higgyétek el. Főleg Shavo, ő aztán imádja ezeket a szarságokat…”

A System Of A Down jövő nyáron már Európában turnézik, így ha minden jól halad, addigra talán ki is jöhet az új anyag. Magyarországon nem lesz koncert, de a június 14-17. közötti Novarockon, illetve június 12-én, a prágai O2 Arenában aránylag egyszerűen el lehet csípni őket.

 

Hozzászólások 

 
+9 #4 Zsolti 2016-11-10 17:46
Számomra ez az év zenei vonatkozású híre (a Metallica-lemezre azért már számítani lehetett, hogy kijön idén, a Guns reunion híre meg tavaly év végén már tudott volt) és max. egy új GN'R-t várnék jobban. És külön tetszik John nyilatkozata. Jó lesz ez. :)
Idézet
 
 
+5 #3 Kpkg 2016-11-10 12:03
Előbb a Kreator, most meg ez! Ez utóbbit szinte el sem hiszem. Várós nagyon.
Idézet
 
 
+12 #2 revdav11 2016-11-10 10:34
Nálam ők a Number 1 csapat, szerintem egyedül Serjen csúszhat el a dolog. Nem titok, hogy ez a 11év nem teljesen, de nagyrészben Serjnek köszönhető.
Nagyon remélem, hogy előveszi a "tökösebb" hangját, de bíztató, hogy a többiek hangoztatják, hogy szarhoz nem adják a nevüket :D
Idézet
 
 
+11 #1 valarmorgulisz 2016-11-10 10:18
Lehet itt nekem új Metallica meg GnR egymás nyakába borulás, kamuzgató izgató infók a Tool lemezről, nálam ez az a hír, amire 11 éve várok! JEE
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.