Bemutatta első új dalát a Tankcsapda. A Mondd ki a nevemetben három gitáros is segíti Lukács Lászlót és Fejes Tamást.

Közel két év telt el azóta, hogy új Tankcsapda-dalt hallhattunk – most viszont megtört a csend. A zenekar május óta a hazai zenei életből jól ismert vendég-gitárosokkal koncertezik, miközben gőzerővel készül az új album. A stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács László és Fejes Tamás munkáját, így az idei nyár a Tankcsapda történetében kifejezetten különleges időszak lett. Most pedig itt az első új szám, a Mondd ki a nevemet. A dalhoz videóklip is készült, amelyben a benne szereplő három gitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – közreműködését nemcsak hallani, hanem látni is lehet.
„Ahogy erről korábban már beszéltünk: kilenc gitáros közreműködésével, hónapok óta készül az új Tankcsapda-album – mondja Lukács. – A Mondd ki a nevemet az első az új dalok közül, amit bemutatunk, sőt, ez az egyetlen, ahol egy dalon belül három gitáros – Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila – játéka is hallható, így adta magát az ötlet, hogy ebben a klipben szerepeljenek is mindhárman. A Mondd ki a nevemet talán nem egy szokványos tankcsapdás dal és klip, de aki ismer minket, az tudja, hogy időről időre szeretünk új utakat keresni legyen szó akár a zenéről, akár a szövegről, akár a képi világról. A teljes album megjelenéséig lesz még dalbemutató, de addig is itt a Mondd ki a nevemet – ráadásul élőben is mind a három gitárossal – szeptember 19-én, a Budapest Park-koncerten kerül először színpadra!"
A videót Tokay Péter rendezte, akivel a zenekar korábban is dolgozott már együtt. Ő így mesélt a forgatásról: „A Mondd ki a nevemet klip a United Illusions stúdiójában forgott, ami a legnagyobb ARRI akkreditált virtuális produkciós stúdió Közép-Európában. A koncepció és jelenetek megálmodása után heteket töltöttünk az előkészületekkel, melyek a hátterek elkészítéséből és előterek beszerzéséből álltak. A klip koncepciója igen egyszerű: Laci egy pilótát alakít, aki életének utolsó pillanatait éli épp meg zuhanás előtt, így a klipben látható érdekes, szürreális helyszínek, hátterek, mind az ő agyának szüleményei. Mint amikor az utolsó pillanatban lepörög előttünk a teljes életünk. Nagyon sok apró motívum és utalás kapott helyet a klipben, amelyek többsége csak számomra észrevehető. A United Illusions-nél a legmodernebb technológiát ötvöztük a víziószerű történetmeséléssel, amelyen mintegy ötven szakember dolgozott. A forgatás valós idejű 3D környezetek megvalósításával zajlott, ARRI 35 kamerával. A Pixel Film és a Black Swan Hungary gyártásában készült klip egy hosszú forgatási nap alatt született, majd hetekig tartó utómunka követte. Bizonyos zenekar nélküli jeleneteket AI segítségével készítettünk, amiket kreatívan illesztettünk a történetbe. Úgy gondolom, sikerült egy igényes, sok munkaórát igénylő különlegességet letennünk az asztalra. A zenekarnak tetszik, nekünk tetszik, reméljük a közönségnek is."
A csapat ma harminc éve megjelent Az ember tervez albumáról itt olvashatsz.



Hozzászólások
Természetesen nem zárja ki, de ha egy metálzenekar hirtelen átcsap Ákosba, az ritkán jó előjel. Ettől persze az új műfajában lehetne jó, de az Ossian pont nem az (eleve a régiben is inkább csak közepes volt, mint jó, de abban legalább volt energia, ez a lagymatag fél-akusztikus gitározgatás amit manapság művelnek számomra több mint unalmas).
Sehol sem írtam, hogy bárminek is fokmérője a rádióbarátság csak azt, hogy nem zárja ki a minőséget, erre talán a Def Leppard korai munkássága a legjobb példa.
Nem azt mondom, hogy ez most Ady-magasságokba emelkedett, de húzzuk már rá, hogy semmitmondó mindenre akkor, ha épp nem értjük.
Olyan vélemény is létezik a zseni és a semmitmondó között, hogy ez pont nem tudom miről szól, vagy ehhez pont nem értek, és nincs véleményem róla.
Számomra a metálzene mércéje nem a rádió-kompatibilitás. Ebben, ezek szerint, élesen különbözünk.
Idézet - Goodbye:
Összetéveszted a kellemeset a zseniálissal.
Gothic rock.
Ezt jol osszeraktad :D
Jovore mar erettsegi tetel lesz ez a remekbeszabott dalszoveg.
Paksi legújabb művei ennél még gázabbak és rádióbarátabbak , úgyhogy pont vele nem kellene példálózni.
De erre számítottam, kb 15 éve ez várható tőlük.
Szerencséjükre a múltjukból még megélnek.
Csak velemenyezzuk a zenet, a mondanivalot.
Ettol ez meg nem utalat.
Reszemrol minden tiszteletem az ovek, es megertem, hogy ez mar tisztan uzleti alapu.
Hasonloan velekedem a Metallicarol is, oket sem utalom a borzalmasan szar ujkori albumaik ellenere.
Ha pedig arról van szó, hogy régen jobb lemezeket csináltak, akkor ez is teljesen természetes. Senki sem említi klasszikusként mondjuk a 2000 utáni Maiden, vagy akár a mostanában agyonhypolt Ozzy-t..
Lukácsnak meg Fejesnek innen is gratula, hogy teljes titokban szerveznek statisztákat nézőnek a teltházas BP. Park koncertekre, mert az eddigi kommentek alapján, már senki sem hallgatja őkket és jár a koncertjeikre! :-p
Ja igen, az a ördögről és a sátánról ír, az mind temus Jagger. Világos.
Részemről ez egy korrekt dal, nyilván három gitár ide nem kell, sőt, kettő sem, de legalább nem olyan, mint eddig, vettek egy kanyart (és nem is egy Bazdmeg), tök vállalható és az is tetszik, hogy nincs benne gitárszóló (ÚRISTEN!), sőt szintis KLIMPÍROZÁS van helyette.