Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Mire eljutottunk addig, hogy elkezdtük a munkát a lemezen, minden klappolt”

Nyáron már kiadott egy kiválóan sikerült EP-t a Gone Is Gone, Troy Sanders, Tony Hajjar, Troy Van Leeuwen és Mike Zarin csapata. Január elején megérkezik tőlük az első teljes album is, amelyről most bemutatták a Gift című dalt.

0620gig

Gone Is Gone néven fut az a projekt, amelyben Troy Sanders (Mastodon), Tony Hajjar (At The Drive-In) és Troy Van Leeuwen (Queens Of The Stone Age) egyesítette erőit, illetve egy Mike Zarin nevű gitáros/billentyűs. A projekt alapgondolata Hajjartól és Zarintól származott, akik filmelőzetesekhez írtak közösen zenéket, majd rádöbbentek, hogy a kezeik alatt olyan hangzás született, ami ennél szélesebb kereteket igényelne. Troy Van Leeuwennel mindössze pár jammelés során összerakták az első EP teljes anyagát, Troy Sandersnek pedig annyira megtetszettek a felvételek, hogy átrepült hozzájuk Los Angelesbe, és ott egyből fel is énekelte a dalokat. A minialbum nyáron megjelent, és mi is alaposan megdicsértük, január 6-án pedig már az Echolocation című első teljes nagylemezt is kihozzák. „Mire eljutottunk addig, hogy elkezdtük a munkát a lemezen, minden klappolt, és pontosan tudtuk, milyen lesz a zene", mondja Zarin. „Ez pedig komoly eltérést jelentett a korábbiakhoz képest."

goneisgone_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Sentient
02. Gift
03. Resurge
04. Dublin
05. Ornament
06. Pawns
07. Colourfade
08. Roads
09. Slow Awakening
10. Fast Awakening
11. Resolve
12. Echolocation

A lemez hangmérnöke Ken Andrews (Beck, A Perfect Circle) volt. A már ismert Sentient után most a Gift is meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.