Shock!

június 26.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

„Mintha évezredekkel ezelőtt vetődtem volna utoljára ezekre a zenei partokra”

Vltimas néven fut az a projekt, amelyben David Vincent, Rune Eriksen és Flo Monier egyesítette erőit. A trió első nagylemeze tavasszal jelenik meg a Season Of Mist gondozásában, és most bemutatták róla a harmadik számot is.

1018vltimas

Három neves extrém metalos muzsikus zenél közösen az Vltimas nevű csapatban: David Vincent basszer/énekes (ex-Morbid Angel), Rune „Blasphemer” Eriksen gitáros (ex-Mayhem, Aura Noir) és Flo Monier dobos (Cryptopsy). A trió már rögzítette is első nagylemezét, amely death metalt rejt, és március 29-én kerül a boltokba a Season Of Mist gondozásában. „Mintha évezredekkel ezelőtt vetődtem volna utoljára ezekre a zenei partokra, de most itt vagyunk”, mondja Eriksen. „Intenzív másfél év áll mögöttünk tervezéssel, kemény vltimas_cmunkával, személyes áldozatokkal és hát igen, utazgatással – úgy gondolom, e tekintetben mindhármunk nevében beszélhetek. Mindazonáltal megidéztük a fenevadat, felvettük a lemezt, én pedig rendkívül büszke vagyok a végeredményre.”

A Jaime Gomez Arellano hangmérnökösködése mellett rögzített lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Something Wicked Marches In (4:28)
02. Praevalidus (3:39)
03. Total Destroy! (2:57)
04. Monolilith (5:25)
05. Truth And Consequence (3:42)
06. Last Ones Alive Win Nothing (5:29)
07. Everlasting (3:40)
08. Diabolus Est Sanguis (3:27)
09. Marching On (5:34)

A Praevalidus és a Total Destroy! már ismert, most a Diabolus Est Sanguis is meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.