Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Minden évben összejövünk, aztán megvitatjuk és elutasítjuk a turnéajánlatokat”

Tom Morello szerint nem érdemes belátható időn belül új Rage Against The Machine lemezben reménykedni, mert a zenekar tagjai egyelőre még abban sem értenek egyet, hogy egyáltalán turnézniuk kellene-e. A rajongóknak be kell érniük az első album most megjelent díszkiadásával.

„Nincsenek tervek, semmit illetően nem jelöltünk ki irányokat”, mondta Morello a Rolling Stone-nak. „Nagyon reménykedtem benne, hogy a húszéves évfordulónkat egy öt kontinensre kiterjedő világ körüli turnéval ünnepeljük majd. De ez a most kiadott különleges box set valami olyasmi, ami lehetőleg kielégíti a régi Rage Against The Machine rajongókat és az újakat is, és megmutatja nekik, miről is szól ez a zenekar.”

Morello szerint a zenekar tagjai jelenleg abszolút nem értenek egyet abban, kellene-e turnézniuk vagy sem. „Évente egyszer találkoznak a csapat tagjai, aztán nagyon komolyan megvitatjuk és elutasítjuk a beérkezett elképesztő turnéajánlatokat. Ez a menetrend része. Nagyon hálás vagyok azért, amiért legalább ebben a boxban egyetértettünk, és nagyon-nagyon büszkék is vagyunk rá.” A gitáros azt is elmondta: a tagok ettől még elég rendszeresen kommunikálnak egymással. „Szeretem őket, a testvéreimnek és a fegyvertársaimnak tartom őket, akár játszunk még valaha együtt bármilyen formában, akár nem. Büszke vagyok a zenére, amit együtt alkottunk.”

Az említett Rage Against The Machine XX kiadvány legcombosabb mutációja dupla CD-vel, két DVD-vel, bakelitverzióval, kétoldalas poszterrel és egy extravastag, negyven oldalas booklettel jött ki, a CD-ken nehezen fellelhető bónusz B-oldalas felvételekkel és a csapat első, 1991-es demójával, ami alapján annak idején a Sony is leszerződtette őket. A DVD-ken élő felvételek, klipek kaptak helyet, köztük a banda legelső nyilvános fellépésének anyaga, amit 1991-ben rögzítettek a kaliforniai North Ridge-ben.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.