Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Michael Jackson okozta Axl és Slash viszonyának elmérgesedését?

0328axlslashÉrdekes elmélettel állt elő W. Axl Rose és Slash évtizedes távlatokra rúgó konfliktusának igazi hátteréről Doug Goldstein, a Guns N' Roses egykori menedzsere. A szakember szerint a helyrehozhatatlan törést igazából a gitáros vendégszereplései okozták Michael Jackson mellett, méghozzá a 2009-ben elhunyt énekes állítólagos gyermekmolesztálási ügyei miatt...

„1991-ben éppen turnéztunk, amikor Slash bejött hozzám, és bejelentette, hogy holnap elrepül, hogy fellépjen Michael Jacksonnal egy tribute-koncerten", idézte fel a történteket Goldstein a brazil Rolling Stone-nak. „Azonnal mondtam neki, hogy ne menjen, hiszen Axlt kétéves korában molesztálta az apja, és elhitte a hasonló vádakat Michael Jacksonnal szemben is. De mindenki tudta, hogy Eddie Van Halen annak idején egymillió dollárt kapott a Beat It gitárszólójáért (erről maga Eddie mást mond – a szerk.), így megkérdeztem Slasht, hogy neki mennyit fizetnek. Azt válaszolta: csak egy nagyképernyős tévét kap. Amikor Axl megtudta, hogy Slash elutazik Michael Jacksonnal koncertezni, és egy nagyképernyős tévé lesz ezért a fizetsége, teljesen összetört. Azt hitte, Slash támogatja majd őt, és mindenféle hasonló bántalmazás ellen foglal állást. Axl szemszögéből ez volt igazából az egyetlen probléma. Simán túl tudta tenni magát a drogokon meg a piáláson, de a gyermekmolesztáláson soha."

Miután Slash vendégszerepelt is Jacko 1991-es Dangerous nagylemezén, ezek után természetesen csak tovább fokozta a feszültségeket a Guns két főembere között. Goldstein szerint amennyiben ezt a kérdést sikerülne tisztázniuk, minden akadály elhárulna az egykori zenekar újjáalakulása elől. „Slashnek bocsánatot kellene kérnie Axltől a Michael Jackson-epizód miatt. Én pedig szilárdan hiszem, hogy én lennék a menedzser, aki ismét összehozza őket. Nem hinném, hogy bárki más is képes lenne erre..."

Craig Duswalt, Axl egykori személyi asszisztense tavaly szintén azt nyilatkozta, hogy a páros végletekig elmérgesedett viszonyának hátterében – sok kisebb nézeteltérés mellett – igazából egyetlen konkrét esemény húzódott meg, de nem nevezte meg konkrétan, mi is történt. A történelmi hűség kedvéért annyit azért tegyünk hozzá, hogy maga Slash többször is a klasszikus Guns N' Roses végromlásának egyik fő felelőseként nevezte meg a csapat ügyeit szerinte „oszd meg és uralkodj"-módszerekkel vezető, a nagy döntéseknél szinte minden esetben az énekes pártját fogó Doug Goldsteint.

 

Hozzászólások 

 
#24 tejútlefetyelő 2018-05-14 13:42
Most találtam erre a cikkre. Szeretem Axl Rose-t, de Michael Jackson az Isten, érte ölök is. Én nem vagyok rocker, de Axl-t az egyik legjobb frontembernek tartom. Szóval ez a cikk adott egy gyomrost, de ahogy lejön a menedzser szövegéből, ő kavarhatta a sz*rt. (ld. dátumok) Képes megvádolni halála után MJ-t? Szegény Michael ugyanilyen mocskok vették körbe életében.
Aki utánaolvas (és nem a Blikkben), tudja, hogy egy gyermeki lélek volt, sosem tudott volna ártani főleg gyerekeknek. Viszont a rágalmakkal megbetegítették a pénzéért. És még mindig-mindig a pénzére hajtanak elő-előbukkanó "mindentudók", rágalmazók.

Azt nem tudom, Axl hogy viszonyult MJ-hoz, lehet, hogy az ellenszenv is a menedzser kitalációja?
Idézet
 
 
+2 #23 DRAZSEN 2015-06-27 01:14
Stallone mondta a Rocky film végén :"Nekem mindegy,én tulajdonképpen mindenkit szeretek"
Valahogy én is így vagyok vele,én imádom a Gunst Slashel,meg nélküle is.Imádom Slasht is......A Jackson-Slash - Give in to me pedíg egy akkora himnusz,hogy tesómnak írásba adtam,hogy arra temessenek.(Pedíg prog fej vagyok)
Jackson minden rock-os száma amúgy katartikus.
Axl meg inkább írjon egy Chinese szintű zseniális albumot,ahelyet t,hogy tiszteletlenül még mindíg kukacoskodik,és faszságokat dumál.
Idézet
 
 
+4 #22 cápaidomár 2015-03-30 00:44
Idézet - Tulus:
Azért mindenki FuckXlt állítja be parasztnak, mert valóban az.
Attól, hogy valaki lelki sérült, még nem kell(ene) megszabni másnak, hogy mit tehet meg, és mit nem.
És itt nem csak Slash dolgaira gondolok, hanem arra is, amikor egy bizonyos turné alkalmával elő akarta írni a Metallica-nak, de még a U2-nak is, hogy mit csinálhatnak, meg mit nem.
Ez egészen egyszerűen nevetséges....
És még nem szóltam egy szót se a rajongók 2-3 órás várakoztatására a koncert előtt....
És ez még nem is a jéghegy csúcsa.

Az lehet, hogy Lars Ulrich nem egyszerű ember, de Rose még rajta is túltesz.


Ezt gondolom én is, meg azt, hogy valóban szörnyű, hogy két évesen seggbe kukilták, no de annak mi köze Jackohoz? Úgy ám, semmi. Ez vetítés lenne, ha így lenne. De mert kiderült, hogy a két fontos esemény szintén két év (hmm, itt valami számmisztika rejtekezik), különbséggel zajlott le, akkor tulajdonképpen miért is tulajdonítunk ennek bármi jelentőséget? Axl egyedül maradt a szétkúrt seggével, és bizony senkire se számíthatott, senki se segített, leszarták. És mert mindig is ezt látta maga körül, így ő is egy önző gyökérré vált mire "felnőtt". Keresett volna professzionális segítséget, de nem. Ő inkább vetített.

Szóval mielőtt bárki felháborodna, megértem én, és sajnálom is (minden bántalmazott gyereket sajnálok), de akkor már felnőtt basszus, és az ő felelőssége lett volna megoldást keresni. Érted sanyi? Sárvári úrnak pedig köszi!
Idézet
 
 
+5 #21 cifrakdaniel 2015-03-29 17:17
Egyébként az, hogy Axl-nek kicsit nagy lett az egója az UYI turnén meg paraszt lett az egy dolog, egy teljességgel kezelhető dolog lett volna, ha nem Doug a menedzser, akkor teljesen másképp alakulnak a dolgok, mert szerintem ő az egyik leginkább felelős az egészért, mert nem is kicsit adta a lovat Axl egoizmusa alá és alaposan rájátszott az egészre, az meg hogy most másra keni rá egyszerűen gusztustalan.
Idézet
 
 
+7 #20 Tulus 2015-03-29 15:05
Azért mindenki FuckXlt állítja be parasztnak, mert valóban az.
Attól, hogy valaki lelki sérült, még nem kell(ene) megszabni másnak, hogy mit tehet meg, és mit nem.
És itt nem csak Slash dolgaira gondolok, hanem arra is, amikor egy bizonyos turné alkalmával elő akarta írni a Metallica-nak, de még a U2-nak is, hogy mit csinálhatnak, meg mit nem.
Ez egészen egyszerűen nevetséges....
És még nem szóltam egy szót se a rajongók 2-3 órás várakoztatására a koncert előtt....
És ez még nem is a jéghegy csúcsa.

Az lehet, hogy Lars Ulrich nem egyszerű ember, de Rose még rajta is túltesz.
Idézet
 
 
-7 #19 sanyi 2015-03-29 13:37
Idézet - BB:
Idézet - sanyi:
Axl, mint mindig most is a fekete bárány szerepét tölti be nálatok. Gratulálok.
Nem tudom, miért ekkora divat egyfolytában szidni. Kb. a "Lars nem tud dobolni" kategória. Aki keres rajta fogást, az úgyis talál. De gyerekek, lássátok már be, hogy egy lelkileg sérült emberről van szó. Nem hinném, hogy Axl amiket csinál, az szándékosan csinálná. Ha valamelyikőtöke t seggbe kúrtak volna 2 évesen, akkor is ilyen professzorok lennétek? Nem hinném...
Tehát állati okosnak képzelitek magatokat, de ha jobban megnézitek és az eszeteket nem csak arra használnátok, hogy interneten név nélkül mindent tudtok a világról, rájöhettek, hogy aki itt seggfej volt, az Slash. Ő vágott mindig Axl alá és tett neki keresztbe, nem pedig fordítva. Nem nehéz észre venni.


Könnyű akkor lenne észrevenni, ha velük együtt átéltél volna mindent… innen magyarországról csak annyit látsz te is, mint bárki más… nem hinném, hogy bárki fekete vagy fehér volna ebben a sztoriban, minden balhéhoz két fél kell


Akkor mondd már meg, hogy miért mindig Axl-t állítják be parasztnak?
Egyébként meg olvasd el kétszer legközelebb, amit írok, mielőtt még félre értelmezel valamit.
Idézet
 
 
+11 #18 BB 2015-03-29 13:28
Idézet - sanyi:
Axl, mint mindig most is a fekete bárány szerepét tölti be nálatok. Gratulálok.
Nem tudom, miért ekkora divat egyfolytában szidni. Kb. a "Lars nem tud dobolni" kategória. Aki keres rajta fogást, az úgyis talál. De gyerekek, lássátok már be, hogy egy lelkileg sérült emberről van szó. Nem hinném, hogy Axl amiket csinál, az szándékosan csinálná. Ha valamelyikőtöke t seggbe kúrtak volna 2 évesen, akkor is ilyen professzorok lennétek? Nem hinném...
Tehát állati okosnak képzelitek magatokat, de ha jobban megnézitek és az eszeteket nem csak arra használnátok, hogy interneten név nélkül mindent tudtok a világról, rájöhettek, hogy aki itt seggfej volt, az Slash. Ő vágott mindig Axl alá és tett neki keresztbe, nem pedig fordítva. Nem nehéz észre venni.


Könnyű akkor lenne észrevenni, ha velük együtt átéltél volna mindent… innen magyarországról csak annyit látsz te is, mint bárki más… nem hinném, hogy bárki fekete vagy fehér volna ebben a sztoriban, minden balhéhoz két fél kell
Idézet
 
 
#17 sanyi 2015-03-29 12:57
Axl, mint mindig most is a fekete bárány szerepét tölti be nálatok. Gratulálok.
Nem tudom, miért ekkora divat egyfolytában szidni. Kb. a "Lars nem tud dobolni" kategória. Aki keres rajta fogást, az úgyis talál. De gyerekek, lássátok már be, hogy egy lelkileg sérült emberről van szó. Nem hinném, hogy Axl amiket csinál, az szándékosan csinálná. Ha valamelyikőtöke t seggbe kúrtak volna 2 évesen, akkor is ilyen professzorok lennétek? Nem hinném...
Tehát állati okosnak képzelitek magatokat, de ha jobban megnézitek és az eszeteket nem csak arra használnátok, hogy interneten név nélkül mindent tudtok a világról, rájöhettek, hogy aki itt seggfej volt, az Slash. Ő vágott mindig Axl alá és tett neki keresztbe, nem pedig fordítva. Nem nehéz észre venni.
Idézet
 
 
+4 #16 Tulus 2015-03-29 12:48
Szegény Jacko nem érdemli meg, hogy bárki ilyen mocskos dolgokkal gyanúsítgassa.
Egy zseniális, iszonyat tehetséggel megáldott ember volt, akinek sajnos az utolsó 10 éve nem volt irigylésre méltó...
Akár a pöcs Axl, akár a köcsög goldstein körbefosná magát, ha feleannyi tehetsége lehetne, mint amennyi Michael Jacksonnak volt.
Idézet
 
 
-2 #15 Draveczki-Ury Ádám 2015-03-29 05:16
Idézet - Andras biro:
Ez mekkora nagy kamu cikk. Aki utanaolvas tudhatja, hogy M.J. elsö molesztálásos ügye 1993 ban volt és nem 1991 ben. Igy az egész ciknek semmi ertelme sincsen! LOL

Szerintem inkább az időrendet és az évet keverheti Goldstein, simán lehet, hogy egy 1993-as fellépésről van szó, bár ahogy most utánakerestem, Slash két '92-es koncerten lépett fel vendégként Jackóval, és ezek egyike sem tribute-buli volt. Pletykák egyébként a Jordan Chandler-balhé előtt is voltak már.
Idézet
 
 
+10 #14 James Smith 2015-03-28 23:28
A gyermekmolesztá lási ügyről annyit, hogy MJ halála után (Mily gerinces dolog.) derült ki, hogy hazugság volt az egész.
A Jordan Chandler nevű srác apja biztatta fiát arra, hogy hazudja ezt mert pénzt akartak Jacksontól kicsikarni. Sikerült nekik. Mindent bevallottak.
Idézet
 
 
+7 #13 cifrakdaniel 2015-03-28 21:56
Idézet - Martin:
Na, egy ilyen reunionnak lenne értelme, hisz ők együtt sosem csináltak lemezt, pedig amiket együtt írtak dalok csak később jelentek meg azok jók voltak. (Nice Boys,Reckless Life)


Csak úgy halkan megjegyezném, hogy a Nice Boys egy Rose Tattoo nevezetű, ausztrál zenekar szerzeménye. Másrészről a Reckless Life hivatalosan Hollywood Rose szerzemény, tehát Tracii-nek semmi köze nincs hozzá, Chris Webernek annál inkább, aki akkoriban volt gitáros Axl mellett.
Idézet
 
 
+1 #12 senti_ent 2015-03-28 20:41
Axl egy fasz.
Idézet
 
 
+6 #11 björn 2015-03-28 20:27
Nekem mindegy milyen név alatt meg kikkel, de valamit összehozhatna már Axl. A Chinese már 7 éve jött ki....(és amúgy bárki bármit mond, zseniális).
Idézet
 
 
+3 #10 bogar 2015-03-28 20:25
Idézet - Andras biro:
Ez mekkora nagy kamu cikk. Aki utanaolvas tudhatja, hogy M.J. elsö molesztálásos ügye 1993 ban volt és nem 1991 ben. Igy az egész ciknek semmi ertelme sincsen! LOL


Megelőztél pár perccel! :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.