Június 13-án nagyszabású újrakiadást kap a Metallica 1996-os Load lemeze. A bőségesen megbónuszolt, friss változata a csapat saját kiadója, a Blackened Recordings gondozásában érkezik, és most a Hero Of The Day szöveges videóját mutatták be róla.
Alapos újrakiadásban érkezik nyár elején a Metallica Load albuma. A Reuben Cohen által újramaszterelt hangzóanyag számos formátumban lát napvilágot. A legexkluzívabb deluxe box kiszerelésben korábban sosem hallott demó- és koncertfelvételek, televíziós és rádiós anyagok kapnak helyet összesen tizenöt (!) CD-n és négy DVD-n, nem beszélve a 180 grammos dupla vinylről, egy Mama Said picture discről és a 140 grammos tripla Lollapalooza ’96 koncertanyagról, egy 128 oldalas könyvről, laminált turnépassokról, pengetőkről és egyebekről. Természetesen emellett szimplább kiadások is elérhetők mindenféle formátumban, a digitálistól a vinylen át a CD-ig és a kazettáig, de a legcombosabb pakk összjátékideje az 1800 percet is meghaladja.
Azt már tudni lehet, hogy az egyik érdekesség a lemez záródala, a The Outlaw Torn teljes hosszúságú változata lesz: ez annak idején a CD korlátos kapacitása miatt nem kerülhetett e valójában az albumra, amely egyébként is maximálisan kihasználta a hanghordozó terjedelmét 78:59-es játékidejével. Az Until It Sleeps remaszterizált verzióját már bemutatták, most a Hero Of The Day friss változatához készített szöveges videó is meghallgatható.
A Metallica jelenleg Észak-Amerikában turnézik, majd Ozzy Osbourne és a Black Sabbath nagyszabású utolsó koncertjére átruccannak Birminghambe is július elején. Ezután, novembertől Ausztrália és Új-Zéland következik, majd decemberben a bahreini Szahírban, illetve Abu Dhabiban zárják az évet.
Hozzászólások
A kor annyiban számít (van kivétel, de ritka), hogy a leginkább meghatározó bevésődések azért jellemzően nem a 30+-os éveinkben érnek minket úgy általában a (pop)kultúra terén, hanem egy korábbi életszakaszban. Nagyjából minden évtized kitermeli azokat a bandákat, amik sem előbb, sem később nem jöttek volna létre abban a formában, lásd hatások, korszellem, emberi találkozások (etc.) és amikre mindig lesz egy korosztály, ami jobban rezonál.
Engem anno nem lepett meg a Load stílusa, kb a fekete lemez logikus folytatása. Viszont mára teljesen kikopott a hallgatott lemezeik közül, egyszerűen hiányzik belőle az első öt lemez mágiája (inkább 4,5, a fekete lemeznél már kezdett eltűnni ez a mágia)., nem találok rajta igazán kiemelkedő számokat, ez a gond.
Idén leszek 29, szóval a korom nem tudom mennyire indikálja a dolgokat. Inkább csak arról van szó, hogy amikor a 10-es éveim elején beleástam magam a rockzenébe, a Sabbath volt, ami borzasztóan megfogott, azóta is az áll mindenek felett. Még Sabbath tribute bandám is van a saját dalos mellett. Szóval nekem a Sabbath, illetve az abból kifejlődött muzsikák a szívem csücske, tehát Down, C.O.C., Alice in Chains, és a többiek. És a Load passzol ebbe a stílusba. Persze imádom a Maident is, meg a Judast, a korai Sevenfoldot, tehát ezeket az ikergitáros cuccokat, de valahogy a Sabbath zeneisége az első. Bár én amúgy is borzasztó sokféle zenét hallgatok, a Gojirától a Kispálig.
Hehe, ez egy alaposan tárgyalt topik, megszólalt pl. Steve Thompson (Justice lemezt keverte) és Bob Rock is beszélt a fekete album kapcsán erről (basszus sound) a "A Year And A Half In The Life Of Metallica" anyagon. Szerencsére Bob helyretette a "basszusgitár szerepe a mixben" fejezetet Lars és James fejében.
Bírom az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseidet itt a kommentszekciób an. :D
Persze; ízlések kapcsán felesleges bármilyen "mintázatot" felállítani. A személyes tapasztalatom a környezetemben az, hogy többen vannak olyanok azok között, akik a Loaddal ismerték és szerették meg őket, akiknek ma is ez a korszakuk a favorit.
Ez a lemez igencsak megelőzte a korát 20-30 évvel. Akkor bármit kifingtak magukból, aránnyá változott. Merészek voltak az imázs váltással is. Nagy húzás volt maga logó megváltoztatása is. Nagyon ment annak idején a fiká-zás. Sok régi rajongó végleg elfordult az együttestől és már csak a háttérből nézte az eseményeket. De a turnéja sem volt piskóta. Tele ötletekkel, igazi Metallica-s megoldásokkal.
Remaster? Minek? Ez akkor is jól szólt már. Inkább a régi VHS-n megjelent Cliff’em all, Live Shit és A Year And A Half In The Life Of Part 1-2 –t ad-nák ki – feljavítva ahogy lehetne - Blu Ray-en.
ui.: itt nincs probléma Jason basszussávjával ? Itt nincs már hiszti?
nyugati rock/metal újságoknak) köszönhette a jelentőségét.,
Mostanra ez a támogatás kifingott és egyre nagyobb számban vannak akik bátran kritizálják az érinthetetlenne k tartott lemezeket is. Szóval engem nem ér hidegzuhanyként az sem ha valaki a Lulut imádja a legjobban.
Így van jól, hogy sokfélék vagyunk. Nem tudom, hogy pusztán az általad említett zenei vonal miatt van ez így, vagy szerepet játszik benne az életkorod. Ismerek olyat, aki kamaszkorában a Load/ReLoad albumokkal találkozott először és neki az "égett be", hogy AZ a Metallica. (Nyilván utólag megismerte a korábbi lemezeket is, de az első benyomás a Load volt.) Ő sosem tud úgy lelkesedni a korai thrash dalaik iránt mint az, aki azokkal ismerte meg a bandát. De ismerek fordított sztorit is: a Kill "égett be" és azóta is az a kedvenc lemez. Nálam az első találkozás (szerintem elég sokan vagyunk így ezzel) a 90-esek elején volt a fekete lemez, aztán gyorsan beszereztem a korábbiakat is. Szerencsére ugyanúgy imádtam a korábbi albumaikat is (a Ride-Master az két szent tehén az életműben számomra), viszont nem tagadom, hogy a Load megjelenésekor erősen vakartam a fejem, hogy "ezt meg hogy a faszba sikerült összehozni??". Utólag persze felértékelődött , mégis, ha a zenekarra gondolok, valahogy az első 5 lemez marad az "igazi" - valószínűleg amíg csak élek.
Szokás szerint semmi. A Load amúgy egy remek lemez, nem értem miért fikázzák annyian. Most direkt nem hozom fel a példának a St. Angert, de a Death Magnetic pl. sokkal erőtlenebb, tele töltelékekkel. A Metallica a 90-es években már nem játszott thrash metált (szerintem azóta sem, de ez az én véleményem).
Ahol tényleg érezni a remixet/remastert az eredetihez képest, az a Deep Purple 50-es Machine Head-je. Az kis túlzással úgy szól, mintha most vették volna fel, pedog már azt hittem, nem tudnak meglepni. A Zappa csemete újragondolta. Addig vagy 3x adtak ki belőle "remaster" verziókat, hát, olyan volt, mint az eredeti, csak hangosabb...