Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Metal Church: itt a második új dal Mike Howe-val a fronton

Killing Your Time címmel meghallgatható a második új dal is az ismét Mike Howe énekessel dolgozó Metal Churchtől. A csapat aktuális nagylemeze a Rat Pak kiadó gondozásában, Európában a Nuclear Blast licenszelésében jelenik meg március 25-én, XI címmel.

1023mc

Komoly várakozás előzi meg a Metal Church új albumának megjelenését, hiszen a klasszikus amerikai power metalosok frontján ismét Mike Howe áll, akit utoljára több mint két évtizede lehetett hallani énekelni, és a Metal Church ’90-es évek közepén történt feloszlását követően egyáltalán nem is zenélt aktívan. Az új album március 25-én jelenik meg XI címmel, és a csapat fő terepén, Európában garantáltan kap is majd némi reflektorfényt, ugyanis a Rat Pak kiadótól a Nuclear Blast licenszeli majd az anyagot. A No Tomorrow című első dalt máris meg lehet hallgatni. A banda jelenlegi felállását Mike és Kurdt Vanderhoof gitáros mellett Jeff Plate dobos, Steve Unger basszer és Rick Van Zandt szólógitáros alkotja, a producerük pedig Chris „The Wizard” Collier volt.

metalchurch_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Reset
02. Killing Your Time
03. No Tomorrow
04. Signal Path
05. Sky Falls In
06. Needle & Suture
07. Shadow
08. Blow Your Mind
09. Soul Eating Machine
10. It Waits
11. Suffer Fools

Howe annak idején az első két lemez frontembere, David Wayne távozása után került be a Metal Churchbe, és három albumot készített a bandával: ezek közül az 1989-es Blessing In Disguise a mai napig a legsikeresebb lemezüknek számít, de az 1991-es The Human Factor és az 1994-es Hanging In The Balance is klasszikus remekművek.

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 atika 2016-02-13 22:14
Ez hatalmas lesz.Imadtam a Mike Howe-os lemezeket,ebben sem fogunk csalodni
Idézet
 
 
+3 #1 Tulus 2016-02-11 19:20
Majd a teljes lemezt meghallgatom :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.