Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Megrongálták Phil Lynott dublini szobrát

0511lynottCsúnyán megsérült a néhai Thin Lizzy főnök Phil Lynott dublini szobra péntekre virradóra – tette közzé a helyi The Journal nevű portál. Az emlékművet azóta elszállították a helyéről, hogy megjavítsák, de heteken belül visszakerülhet pozíciójába.

Lynott bronzszobra az ír főváros Grafton és Harry utcáinak találkozásánál áll, és 2005. augusztus 19-én leplezték le a Thin Lizzy 1986 januárjában elhunyt énekes/basszusgitárosa, a hard rock történelmének egyik legnagyobb dalszerzője emlékére. A szobrot két fiatal döntötte le a lábáról, az emlékmű pedig súlyosan megrongálódott a zuhanástól, a kabátrész egy szakaszon betört.

„Először nagyon dühös lettem, mert szörnyű érzés volt belegondolni, hogy vandalizmusról lehet szó", mondta az eset kapcsán Philomena Lynott, az énekes ma is élő édesanyja. „De úgy tűnik, csak pár energiával teli fiú tette ezt, akik nem akartak ártani senkinek. Szóval nem haragszom rájuk, és csak abban reménykedem, hogy egyikük sem sérült meg."

A Lynott nélkül felálló Thin Lizzy utódzenekara, a Black Star Riders a hónap végén adja ki első nagylemezét.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 kamikaze 2013-05-14 10:28
Ki lehet az a bunkó, aki ilyesmire vetemedik? Egyébként nagyon szépen kivitelezett, élethű alkotás, le a kalappal a szobrász előtt! És persze azoknak is jár a köszönet, akik valamilyen formában hozzájárultak a közterületen való felállításához. Nálunk - bár természetesen sokkal kisebb jelentőségű zenész volt, de - Bencsik Samunak kellene valami hasonlót csinálni. Sajnos azthiszem nagyon messze vagyunk még ettől.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.