Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt Casey Chaos

Elhunyt Casey Chaos. Az Amen frontemberét 59 éves korában érte a halál, és zenésztársai nyilatkozata alapján arra lehet következtetni, hogy már közel álltak egy új Amen-lemez befejezéséhez.

1222cc

December 21-én elhunyt Casey Chaos, az Amen énekese. A tragédia hírét a zenekar is megerősítette, ám egyelőre nem tudni, miért vesztette életét a frontember mindössze 59 évesen. „Mint sejthetitek, a zenekar összes egykori és jelenlegi tagja megsemmisült a hír hallatán – áll a csapat nyilatkozatában. – Sok minden történt az Amenben az elmúlt öt-hat évben, amit nem jelentettünk be. Casey nagyon szeretett benneteket, és nagyra értékelte a támogatásotokat, ugyanakkor mindig ki akarta várni, amíg minden teljesen összeáll, ahelyett, hogy befejezetlen, még formálódó anyagot hozzon nyilvánosságra. Méltó módon fogunk majd megemlékezni róla, zseniális tehetségéről és hatalmas szívéről."

Casey Chaos Karim Chmielnski néven látta meg a napvilágot New Yorkban, de Floridában nevelkedett, majd a '90-es évek elején került Los Angelesbe. Itt rövid ideig együtt dolgozott a Christian Death zenekarral, majd megalapította az Ament. A zenekar 1999-es második lemezével, a Ross Robinson producerrel rögzített Amennel tűnt fel a színtéren, és ugyan hangzásuk jóval punkosabb volt a nu metal színtér többi versenyzőjénél, mégis ez a hullám kapta fel őket. A csapat a következő években olyanokkal turnézott együtt, mint a Slipknot vagy a Coal Chamber, és igen jó fogadtatásban részesült a 2001-es We Have Come For Your Parents is. A csapat a 2004-es Death Before Musick után feloszlott, majd tíz évvel később újjáalakultak, ám új zene már nem érkezett tőlük. Casey az évek során több projektben is részt vett, és olyan neves zenészekkel játszott együtt, mint Dave Lombardo, Samoth vagy Twiggy Ramirez.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.