Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghallgatható az első szám Weiland, Bumblefoot és Moyer közös csapatától

Június 2-án jelenik meg az Art Of Anarchy nevű projekt első lemeze, amelyről máris meghallgatható az első teljes dal. A bandában Scott Weiland, John Moyer és Ron „Bumblefoot” Thal egyesítette erőit, mellettük Jon Votta gitározik és Vince Votta dobol: utóbbi kettő Bumblefoot kamaszkori cimborája, eleve a zenekar ötlete is hármuktól származott.

0122aoa

Til The Dust Is Gone címmel elkészült az Art Of Anarchy első videója. A formáció bemutatkozó albuma a Century Mediához tartozó Another Century kiadónál jelenik meg, produceri feladatait maga Bumblefoot látta el, az azonban már ebben a korai fázisban is egyértelmű, hogy a zenekar ebben a leosztásban nem fog tudni turnézni: Weiland viszonylag korán leszögezte, hogy kizárólag session-jelleggel vállalta el a munkát, és nem tekinti magát a csapat tagjának. Mindez azért is érdekes, mert Thal ezt utólag nyilatkozatban cáfolta, mondván, két éve dolgoznak a lemezen az énekessel, és ugyan azt illetően sosem volt közöttük vita, hogy turnézni nem Scott-tal fognak, a hatályos szerződések értelmében is Weiland a banda frontembere.

Egyelőre nem tudjuk, hogy mindez extra figyelemfelkeltősdi-e, vagy csak a szokásos weilandi kavarás, de az első videó alább máris megtekinthető a zeneileg amúgy meglehetősen változatosnak, elszabadultnak ígért albumról.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 bogar 2015-04-17 11:51
Ez a Weiland csak GNR gitárosokkal tud muzsikálni? :-)))
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.