Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Megélek a zenélésből, és nem akarok olyanokkal játszani, akik ezt nem képesek értékelni”

0906stpcbNagy sikerrel indult el szeptember 4-én a Stone Temple Pilots első komplett amerikai turnéja Chester Benningtonnal, a Linkin Park énekesével a fronton. A hamarosan EP-vel jelentkező csapat a beszámolók és a nyilatkozatok alapján majd kicsattan az energiától, és kiváló hangulatban rója az utat.

„Minden a lehető legjobbkor történt”, mondta a Rolling Stone-nak Chester. „Zenekarként olyan természetesen csiszolódtunk össze, amennyire az csak lehetséges. Nagyon jól kijövünk egymással, élvezzük egymás társaságát, azonos a munkához való hozzáállásunk, és mind nagyon szeretjük, amit csinálunk. Ezzel együtt ráadásul két örök kedvenc dalszerzőmmel, Robert és Dean DeLeóval írhatok dalokat – amivel simán kipipálhatok egy tételt arról a listáról, amelyen az életben még mindenképp kötelezően kipróbálandó szarságokat írtam össze… Az egyik legjobb az ebben az egészben, hogy látom a srácokon, amint jól érzik magukat, mindenki sokat beszél, és mindnyájan mosolygunk. Azt veszem észre rajtuk, hogy ismét jó szórakozás lett számukra ez az egész.”

Bennington szerint ha ő nemet mond a Stone Temple Pilots felkérésére, a csapat akkor is Scott Weiland nélkül folytatta volna tovább. „Ez egy olyan döntés volt, amit mindenképpen meg kellett hozniuk, és ha nem én kerülök közéjük, akkor valaki más jött volna. A Stone Temple Pilots Scott nélkül megy tovább, méghozzá száz százalékosan, akár igent mondok, akár nem. De örülök, hogy engem választottak, mert akkora rajongója vagyok a bandának. Pont olyan jól ismerem a dalaikat, mint ők, sőt, néhányat talán még náluk is jobban. És mindent megteszek annak érdekében is, hogy igazságot szolgáltassak a zenekar örökségének. Egyszerűen csak ki akarunk menni a színpadra, játszani, bassza meg, és jól érezni magunkat közben: nyomni a hangos rock’n’rollt, és közben szélesen mosolyogni!”

Robert DeLeo basszer azért mindehhez hozzátette: Weiland kirúgása cseppet sem volt könnyű döntés. „Marha nehéz elhatározni, hogy megválsz a zenekarod arcától, de tényleg nem volt más választásunk. Én jól akarom érezni magam, miközben zenélek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy megélek a zenélésből, és ha olyan emberek vannak körülöttem, akik ezt kurvára nem képesek értékelni, akkor olyanokat keresek, akik igen.”

A megújult formáció első kiadványa egy EP lesz, amely október 7-én jelenik meg High Rise címmel, rajta öt új szerzeménnyel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.