Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Maynard: a többieknek „nem kellene mindent hétszázszor megrágniuk”

1118mjkMaynard James Keenan szerint nem rajta múlik, hogy a Tool immáron hét és fél éve nem adott ki új lemezt, ő továbbra is arra vár, hogy társai elé tegyék a kész zenei alapokat. A frontember elismerte: időnként fárasztja a banda hangszeres szekciójának maximalizmusa.

„Nem én írom a zenét, hanem a többiek, én pedig várom, hogy megmutassák nekem, amivel elkészültek”, mondta Maynard a Rolling Stone-nak. „Általában többször is átveszik a dalokat elejétől végéig, és ez egy hosszú folyamat. Egy hozzám hasonló ember számára pedig néha baromi fárasztó folyamat is egyben. A többiek sok szempontból nagyobb perfekcionisták, mint én, de nem tehet mást az ember, mint vár, és támogatja a tehetségük kibontását. Nem kellene mindent hétszázszor megrágniuk, bízhatnának az első benyomásaikban is. De ők így dolgoznak, szóval hagyni kell, hogy csinálják. Nem tudom neked megmondani, mikor lesznek készen a dalokkal.”

Mivel immáron 2013 végéhez közeledünk, a legutóbbi információk és Maynard mondatai fényében nyugodtan állíthatjuk: nemcsak a többször is belengetett tavaszi megjelenés teljesen valószínűtlen, hanem annak is örülhetünk, ha egyáltalán jövőre megjelenik a 2006-os 10.000 Days folytatása…

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Scud 2013-11-19 10:01
Kicsit unalmas már ez az egész. Ettől függetlenül persze több, mint valószínű, hogy lefosom majd a bokámat a gyönyörűségtől, amikor meghallom az új albumot.
Idézet
 
 
+5 #1 M 2013-11-18 18:18
Pedig már nagyon ideje lenne.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.