Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Máris íródnak a Cattle Decapitation új dalai

Máris dolgozik következő nagylemezén a San Diego-i Cattle Decapitation. A tavalyi Monolith Of Inhumanity mestermű folytatása valamikor 2015 elején jelenhet meg a Metal Blade-nél.

„Mióta csak hazaértünk a Summer Slaughter turnéról, a srácok keményen dolgoznak az új anyagon”, mondja Travis Ryan énekes. „A jövő héten már át is futjuk az első új dalt, amit befejeztek, úgyhogy a szöveget is elkezdhetem kidolgozni hozzá. Hallottam a dalt, és nem szeretek előzetesen mondani semmit, hiszen az egész jövő évet azzal töltjük majd, hogy az új albumon dolgozunk. De az biztos, hogy nagyon intenzív ötletek születtek. Alig várom, hogy elkezdjem írni a szövegeket, és reméljük, hogy a legutóbbi lemez rajongói összeszarják majd magukat ettől az újtól is!”

A zenekar januárban játszik pár közös koncertet Dél-Kaliforniában az Eyehategoddal és a Strong Intentionnel, de utána egész 2014-et a lemez elkészítésének szentelik. A végeredmény 2015 elején láthat majd napvilágot.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.