Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Már próbál a Judas Priest Richie Faulknerrel

Megkezdte a próbákat hivatalosan búcsúkörútként hirdetett Epitaph turnéjára a Judas Priest. Ez lesz a legendás brit heavy metal zenekar első olyan koncertsorozata, amelyen már nem K.K. Downing gitározik majd Glenn Tipton oldalán, hanem az újonnan besorozott Richie Faulkner.

A Judas Priest turnéja június 7-én veszi kezdetét a hollandiai Tilburgban, a csapat pedig a héten megkezdte a próbákat a koncertekre. A hivatalos honlapra kitett üzenet szerint Rob Halfordék mindannyian készen állnak a nagy útra, és várják a fellépéseket – a legnagyobb lámpalázzal persze alighanem a zenekar új tagja, a 31 éves Richie Faulkner küszködik, aki hivatalosan áprilisban csatlakozott a Priesthez, miután az alapító K.K. Downing otthagyta a fedélzetet.

K.K. eközben nemrég újabb üzenetben köszönte meg a rajongók támogatását. „Azoknak, akik még több válaszra várnak azzal kapcsolatban, miért döntöttem úgy, hogy kilépek a zenekarból, csak annyit tudok mondani: már kiadtam a hivatalos nyilatkozatomat", írja a gitáros. „Ismét szeretném megerősíteni, hogy továbbra is itt vagyok értetek, és ugyanaz az ember vagyok ugyanazokkal az érzésekkel és nézetekkel. Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy óriási életet éltem eddig, és rengeteg célomat elértem – ezek közül az egyik legfontosabb az a barátság, amit veletek, rajongókkal alakítottam ki. Sokakkal közületek együtt töltöttünk némi időt, másokkal csak egy sört ittunk, megint másokkal csak nevettünk vagy adtam nekik egy-egy autogramot. Soha semmi nem jelentett számomra annyit, mint ezek a dolgok – maga a zene, a barátság és maga az élet szeretete."

A gitáros további tervei egyelőre ismeretlenek, a Judas Priest azonban az Epitaph körút keretében augusztus 11-én a Sziget Fesztiválon koncertezik. Ez lesz a banda történetének harmadik magyarországi fellépése. Habár a turnét búcsúként harangozták be, már az is biztos, hogy a csapat 2012-ben új nagylemezzel jelentkezik.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.