December 17-én jelenik meg a Steel Orange második, Tűzben égő nemzedék című nagylemeze. A zenekarhoz a Machine Mouse két tagja is csatlakozott, ám mindez érdekes módon nem súlyosodást, hanem további dallamosodást hozott náluk.
Karrierjének új korszakához érkezett a Steel Orange: első nagylemezük bő másfél évvel ezelőtt, újságmellékletként rockzenekedvelők ezrei számára lett elérhető, így nevüket pillanatok alatt megtanulta a rádióbarát muzsikát szerető közönség. Első lemezükhöz képest a zenekar hangzásvilága némiképp megváltozott: ez egyrészt a Machine Mouse-ból érkezett két új zenésznek, Sturm János billentyűsnek és Ragadics Csaba dobosnak, továbbá Dandó Zoltánnak köszönhető, aki ugyancsak a már említett zenekarból lehet ismerős. Zoli hangszerelési és produceri feladatokat látott el a felvételek során, de kivette a részét a dalszerzésből is. Munkájának köszönhetően egy fokkal megint dallamosabb lett a zene, a refrének pedig még kidolgozottabbak és slágeresebbek.
Helyet kapott a lemezen bónuszként a Karacs Miklós által létrehozott Csomópont tehettséggondozó program dala is, amelyben a fiatalokon kívül sztárvendégek is szerepelnek. A lemez kiadója a GrundRecords, a megjelenés dátuma december 17.
A dallista az alábbi:
01. Eladó az igazság02. Legyen úgy
03. A holnap vár
04. Hazatérek
05. Állj fel a sárból
06. Tűzben égő nemzedék
07. Bolond város
08. Bűnös mennyország
09. Útvesztő
10. Apám emlékére
11. Égjen örökké (bónusz)



Hozzászólások
Muhahahaa! Ezt tényleg érdekes. :-D