Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Leander zseniális hangszereléssel tette bele a lelkét a dalba”

Köteles Leanderrel készült a Hét Jel aktuális dala és videója. Pócsi István második albuma tavasszal érkezik.

1208hetjel

2018 októberében jelent meg Tiszta lap címmel, Pócsi István vezetésével a Hét jel első lemeze, ami az alkotóhoz köthető dalokat, hangulatokat dolgozta fel harminchat közreműködő segítségével. A projektlemeznek indult kezdeményezés mára önálló alkotói bázissá alakult, megtartva a sokszereplős felállást: minden dal egy-egy önálló projekt, változó zenekari felállásban, így előfordulhat, hogy olyan zenészek szerepelnek egy adott szerzeményben, akik korábban sosem muzsikáltak együtt. Az alkotói folyamat annyiban módosult, hogy a Vérrel írva című lemezre a dalokat Pócsi István szerzi, beleértve a zenét, és a szöveget is. „Mertem venni a bátorságot, hogy lejegyezzem zenei gondolataimat, azokat pedig megmutassam zenész barátoknak. Míg az első lemeznél hoztam magammal a dalokat, addig a készülő anyagra, egy kivételével minden dalért én vagyok a felelős. Azt merem gondolni, hogy megtaláltam a saját hangomat, ami hol lírai, hol dühös, de mindenképpen belőlem táplálkozik” – mondja.

2022 tavaszára várható a következő Hét Jel-lemez, amelyről októberben a debütáló dal, az Éltető elengedés már napvilágot látott. Az októberi premiert követően most itt a második szerzemény, az Üresen maradt lapok, Köteles Leander közreműködésével: „Egyfajta reménydal született. Az ihletet egy nagyon fiatalon elhunyt zenészbarátunk szolgáltatta, még idén februárban. Sokat gondolkodtam azon, hogy szabad-e ezt a kapcsolódást kihasználnom, és neki címezni a szerzeményt. E közben rájöttem, hogy bár ő ihlette, még is sokkal több emberről szól. Olyanokról, akik elhunytak, és olyanokról, akik csak elfordultak az emberi kapcsolatainktól. Leander zseniális hangszereléssel tette bele a lelkét. Képes volt továbbgondolni, továbbvinni egy szálat, amit én felrajzoltam. Nagy öröm, hogy igent mondott az együttműködésre, alapvetően azt gondolom róla, hogy csak olyan projekthez teszi oda magát, amiben ő maga is hisz.”

ó

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.