Shock!

február 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Leander: március 26-án érkezik a Szívidomár

Szívidomár címmel jelenik meg március 26-án a Sony gondozásában a Leander első teljes nagylemeze, amelynek látványos borítója Borbás Róberttől származik, és egyik dalában még a gitáros Vörös Attila egykori kollégája, az ex-Nevermore mágus Jeff Loomis is felkarcolt egy szólót.

A Leander első nagylemezét nem kisebb stúdióguru keverte, mint Jens Bogren (lásd még Katatonia, Opeth, Paradise Lost satöbbi), aki az örebrói Fascination Streetben dolgozott a minél ütősebb végeredményen. A vegyesen magyar és angol nyelvű anyagon ott lesznek a netről már jól ismert és igen komoly karriert befutott Leander dalok (köztük a két feldolgozás, Lady Gaga Bad Romance-e és a Szomorú vasárnap), de olyan szerzemények is helyet kapnak majd a Szívidomáron, amiket eddig a csapat még koncerten sem játszott soha. A Bennem című dalban a gitáros Vörös Attila meghívására maga Jeff Loomis játssza a szólót.

A csapat március 3-án, azaz szombat este kezdi a koncertezést a Club 202-ben, itt két új dalt is elővesznek majd. Az előzenekar a szegedi Dystopia lesz.

Korábbi Leander interjúnkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 milane 2012-03-04 22:50
Jajj de jó! Vééégre! ... de jajj, miért ez a cím??? A legbénább az összes közül... :(
Idézet
 
 
+3 #1 TelekiPal 2012-03-03 22:46
Végre egy normális magyar zenekar nem valami kivert, kifent divatjamúlt, búbánatos, hörögvefizetek2 kilókenyérért buzerátor zenekar. Több ilyen kéne, de sajnos itthon a kommersz köcsögöké a pálya. Ritka az ilyen, mint a Leander, úgyhogy hajrá srácok, rajtatok a világ szeme!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.