Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Körülbelül egy évre eltűnik az In Flames

0527if

Az ohiói Columbusban, a május 17-19. között rendezett Rock On The Range fesztiválon adta jó időre utolsó amerikai koncertjét a svéd In Flames, a csapat ugyanis a jelenlegi tervek szerint körülbelül egy évet tölt majd a következő stúdióalbum elkészítésével. Minderről Björn Gelotte gitáros beszélt egy interjúban a fesztiválon.

„Egy évre most ez a harminc perc lesz az utolsó”, mondta az X Rocksnak az In Flames ohiói bulija kapcsán Gelotte. „Meg kell csinálnunk egy új lemezt. Illetve nem KELL, mert ez most úgy hangzott, mintha büntetés lenne, pedig nagyon is élvezem ezeket a folyamatokat. Abból a szempontból viszont szar a dolog, hogy nagyon szeretek Amerikában turnézni, rengeteg barátom él errefelé, és nagyon sokan jönnek a bulijainkra is. Szóval emiatt kicsit szomorú lesz hazamenni, de tudjuk, hogy utána visszatérünk, és ez a következő mittudomén, huszonöt évben is így lesz majd.”

Gelotte az interjúban megerősítette, amit a csapat többi tagja is pedzegetett már a korábbi nyilatkozatokban: az In Flames nem szeret és nem is szokott turné közben zenét szerezni – ami egyben azt is jelenti, hogy egyelőre nem rendelkeznek új dalokkal, teljesen tiszta fejjel futnak majd neki a dalszerzésnek.

Az In Flames legutóbbi albuma, a 2011-es Sounds Of A Playground Fading komoly siker volt, Németországban például az eladási listák első helyén kezdett.

 

Hozzászólások 

 
#6 BSND 2013-05-28 11:13
Idézet - Messire:
a sense of purpose, vagy mi a rák annyira egy unalmas semmi volt, hogy a playgroundnak nem futottam neki, érdemes?

Nem. És ezt úgy mondom, hogy a Purpose-t még el-elhallgattam annak idején.
Idézet
 
 
#5 Messire 2013-05-27 23:49
a sense of purpose, vagy mi a rák annyira egy unalmas semmi volt, hogy a playgroundnak nem futottam neki, érdemes?
Idézet
 
 
#4 JamesSmith 2013-05-27 23:28
Naaa! Az utolsó album szerintem nem lett olyan rossz. Voltak benne igen vállalható dalok.
Ha pedig 1 évet töltenek majd stúdiózással akkor reménykedhetünk egy jó albumban. Vagy mégsem?
Idézet
 
 
+1 #3 Brock Samson 2013-05-27 17:56
Haha, ha most nagyon gonosz akanek lenni azt kerdeznem: Miert, mostanaban amugy aktivak voltak? :D

Mondjuk az utolso album mar majdnem a hallgathato kategoriaba esik, szoval tapasztalhato nemi fejlodes, de aki ismeri a regi muveket csak szomoruan csovalja a fejet.
Idézet
 
 
#2 Draveczki-Ury Ádám 2013-05-27 12:56
Bocsánat, talán nem volt teljesen egyértelmű, de itt ugye Gelotte az amerikai koncertekről beszélt alapvetően.
Idézet
 
 
+1 #1 Carrast 2013-05-27 11:51
Ez érdekes, mert akkor az augusztusi cseh Brutal assault fellépéssel mi lesz?!?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.