Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Komoly kihívás ragadóssá varázsolni ezt a nyomorúságos zenét”

Host néven új projekttel jelentkezett a Paradise Lost két főembere. Nick Holmes énekes és Greg Mackintosh gitáros első albuma február 24-én jelenik meg a Nuclear Blastnél.

1022host

A Paradise Lost máig vitatott, 1999-es Host albuma miatt igencsak meglepő, hogy épp ezen a néven fut a zenekar két vezéregyéniségének új, közös projektje. „Néhány éve formálódik már bennem ez a történet, de egyszerűen sosem volt rá időm eddig – mondja Mackintosh. – Ugyanazt a koncepciót vesszük alapul, amit a Host lemezen próbáltunk megvalósítani, de modern kontextusban közelítjük meg. Részben a '80-as évek gót muzsikája ez, részben elektromos, részben rock, de igazából egyik sem. A fogósságra és az atmoszférára helyeztük a hangsúlyt. Elég komoly kihívás ragadóssá varázsolni ezt a nyomorúságos zenét, de remélhetőleg bizonyos szintig sikerült elérnünk a célunkat. Albumként mindig is felvállaltuk a Hostot, és ugyan ez a projekt nem kizárólag azon alapszik, de az ötletek egy része abból az érából következett."

host_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Wretched Soul
02. Tomorrow's Sky
03. Divine Emotion
04. Hiding From Tomorrow
05. A Troubled Mind
06. My Only Escape
07. Years of Suspicion
08. Inquistion
09. Instinct
10. I Ran
11. Hiding From Tomorrow (Lustmord Remix)
12. Tomorrow's Sky (GosT Remix)

A Tomorrow's Sky című dal – és annak Gost-féle remixe – már ismert, most a Hiding From Tomorrow is meghallgatható. Egyelőre nem tudni, koncerteket terveznek-e a Hosttal. A Paradise Lost huszonöt éve megjelent One Second albumáról itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
#2 Jester 2022-11-28 16:05
Hm, az egyik legjobb PL lemeznek ígérkezik ez (ha végig tartják e 2 szám színvonalát), tökmindegy milyen néven adják ki. Simán a 2004-es névadóval, a Tragic Idollal, Medusával, Obsidiannal és a egy liga. A Draconiannal csak annak a jelentősége miatt nem. :)
Idézet
 
 
#1 The_Sentinel 2022-11-26 11:15
Jó lesz ez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.