Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kiske és Hansen ismét együtt: nézd meg az első klipet!

Nyilvános Michael Kiske és Kai Hansen közös csapatának első klipje. A Unisonic zenekar debütáló EP-je január 27-én jelenik meg, amit márciusban követ majd a teljes nagylemez. A minialbumról a névadó dalhoz készítettek videót a germán metal legendák.

Habár a Unisonic azóta van igazán az érdeklődés homlokterében, hogy Kai Hansen is csatlakozott hozzájuk, fontos leszögezni, hogy a banda nem kizárólag hozzájuk köthető, hiszen a Pink Cream 69 ritmusszekciója, Dennis Ward basszer és Kosta Zafiriou dobos is legalább ilyen fontos részt vállaltak a munkából. A csapat ötödik tagja az a Mandy Meyer gitáros, aki korábban egyaránt bizonyított már az Asiában, a Gotthardban és a Krokusban is.

A zenekar első EP-je Ignition címmel kerül a boltokba január 27-én az earMUSIC/Edel gondozásában, és a most klipesített Unisonic nóta mellett egy dal demóváltozatát, illetve a Helloween klasszikus I Want Outjának feldolgozását rejti majd. Utóbbit a csapat élőben rögzítette tavaly október 15-én Saitamában, a japán Loud Park fesztiválon. Az első teljes Unisonic album márciusban kerül a boltokba.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.