Shock!

december 04.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

King: most is ugyanaz a lemez készül, mint az utóbbi húsz évben bármikor

Kerry King szerint a Slayer – mily meglepő – száz százalékos Slayer albummal jelentkezik majd valamikor 2013 folyamán. A gitáros egy friss interjúban elmondta: eszükben sincs váratlan kísérletekbe fogni, a zenekar egyik lényege pont a változatlanság.

A Slayer új lemeze már biztosan nem jelenik meg idén, és egyelőre az is esélyesnek tűnik, hogy a még mindig tavalyi súlyos baktériumfertőzéséből lábadozó Jeff Hanneman gitáros egyetlen szerzeménye sem kerül majd fel rá. Kerry King szerint ugyanakkor az anyag senkinek sem fog kellemetlen meglepetéseket okozni. „Ugyanazt a lemezt várhatják, amit az elmúlt húsz évben is mindig megkaptak tőlünk”, mondta a gitáros a TheToneKingnek adott interjújában. „Ez az egész erről szól: a Slayer a thrash metal AC/DC-je. Pontosan tudod, mit fogsz kapni. A dolog kiszámíthatatlansága is kiszámítható. A sínen tartjuk a vonatot, de bármivel kísérletezünk, ami csak menet közben eszünkbe jut.”

A zenekar jelenleg az amerikai Rockstar Energy Drink Mayhem turnén játszik. Ősszel valószínűleg kijön tőlük egy lemezelőzetes EP a Chasing Death és az Implode címet viselő dalokkal.

 

Hozzászólások 

 
+2 #5 Equinox 2012-08-02 18:29
Idézet - TelekiPál:
Magyarul:

"Robotpilóta üzemmódban készül az új lemez, mindenféle meglepetés nélkül. Tennénk bele új dolgokat, ha bárkinek igénye lenne rá, de a 20 évvel ezelőtti recept 20 éve beválik minek görcsöljünk újabb és újabb ötletekkel?"

Az első pluszos kommented tőlem. Látod, így is lehet. Ebben nem volt semmi fölösleges gyűlölködés
Idézet
 
 
+3 #4 Equinox 2012-08-02 18:28
Nem a legjobb marketingszöveg , az biztos. Viszont az sem az h a Reign óta a legjobb lemeztünk, vagy hogy kibaszott kemény lesz, hallgassátok meg. Nehéz vmi normálisat mondani egy készülő lemezről. Szerintem nehezebb mint ma újat mutatni metalzenében. Mégis mit nyilatkozzon?
Idézet
 
 
+6 #3 matheusthemaggot 2012-08-02 09:35
Idézet - Aladin:
Értett ebből bárki is bármit???

Igen.
Idézet
 
 
-5 #2 Aladin 2012-08-01 18:39
Értett ebből bárki is bármit???
Idézet
 
 
+3 #1 TelekiPál 2012-08-01 15:23
Magyarul:

"Robotpilóta üzemmódban készül az új lemez, mindenféle meglepetés nélkül. Tennénk bele új dolgokat, ha bárkinek igénye lenne rá, de a 20 évvel ezelőtti recept 20 éve beválik minek görcsöljünk újabb és újabb ötletekkel?"
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.