Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kilépett az At The Gatesből Anders Björler

Bejelentette távozását az At The Gates soraiból Anders Björler gitáros. A zenekar egyik legfontosabb alapembere nélkül is megy tovább, már most is meghallgatásokat tartanak.

„Mostantól hivatalos: Anders Björler a továbbiakban nem tagja az At The Gatesnek”, jelentette be a zenekar. „Mindig is a család része marad, de a továbbiakban nem fog dalokat írni, stúdiózni vagy koncertezni velünk. Olyasmi ez, amit mi, a zenekar többi tagja egy ideje már éreztünk, hogy közeleg, miután a legutóbbi évben már nem volt meg benne az a különleges lelkesedés. Hálásak vagyunk mindazért, amit együtt megtapasztalhattunk: a lemezekért, a dalokért, a koncertekért, a nevetésekért, a jó időkért. Közben megkezdtük a munkát az At War With Reality folytatásán. Három dalt már megírtunk, és ezek alapján intenzív, éhes folytatás várható. Jonas Björler mindig is a zenénk tekintélyes részéért volt felelős, és teljesen biztosak vagyunk benne, hogy az új anyag is megfelel majd azoknak az sztenderdeknek, amelyeket az előző lemezeinkkel állítottunk magunk elé. Szaggat a zene. Mi négyen ma is égünk a vágytól, hogy együtt death metalt játsszunk, és imádunk élőben is játszani a rajongóink előtt, szóval megyünk tovább, méghozzá még eltökéltebben.”

A csapat a jelenlegi állás szerint 2018 elején kezdi meg az új lemez felvételeit, és máris próbálkoznak más gitárosokkal Anders helyére. „Egyszerűen eltűnt a szenvedély. Lehet, hogy később kiadok majd egy hosszabb közleményt, de jelenleg nem érzem, hogy jobban meg kellene magyaráznom ezt. De személyes döntésről van szó, amely száz százalékban a zenei oldalhoz kapcsolódik”, mondja Anders. „A 2008-as újjáalakulás, az azt követő turnék és a visszatérő lemez ugyanakkor tényleg segített abban, hogy ismét életet leheljen a barátságunkba, és úgy hozott össze bennünket, amire mindig örömmel fogok majd emlékezni.”

Björler 2012-ben lépett ki a The Haunted soraiból is, akkor eltérő zenei elképzelései mellett pont az At The Gates új lemezének munkálatait hozta fel indokul. Ugyanakkor évek óta tudni róla, hogy szíve ma már más, jazzesebb, lazább muzsikák felé is húzza.

 

Hozzászólások 

 
#2 bjorn 2017-03-09 12:08
Szerintem mar a visszatero ATG lemezen sem volt meg az a drama ami szokott regebben, es ami ott volt akar a The Haunted dalokban is. Az az erzesvilag Anders foleg nevehez fuzodott. Jol lett az ATG olyan 8/10, de azert nem egy Terminal Spirit Disease vagy Slaughter.
A szololemeze ellenben nagyon jo lett (nalam 10/10) remelem lesz meg Antikythera lemez.
Idézet
 
 
+2 #1 Gabe von Buddah 2017-03-09 09:50
Általában vissza szokott jönni
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.