Shock!

szeptember 22.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kiakadtak a zenészek a streammogul nyilatkozatán: „Bassza meg a Spotify és Daniel Ek is!”

Komoly vihart kavart a Spotify vezérigazgatója, Daniel Ek egy nyilatkozata. Az üzletember szerint a zenészeknek inkább több lemezt kellene készíteniük ahelyett, hogy a streamingszolgáltató által fizetett jogdíjakat keveslik.

0805spotify

A Music Allynak adott interjút a napokban Daniel Ek, a Spotify vezérigazgatója, amelyben felmerült a streamingszolgáltatóval kapcsolatban zenészi oldalról leggyakrabban hangoztatott kifogás is, miszerint az innen érkező bevételek egy bizonyos szint alatt gyakorlatilag semmire sem elegendők. Ek szerint minden nézőpont kérdése. „A mai piacon szó szerint előadók millió és milliói dolgoznak", mondta. „Rendszerint csak az kerül elő, hogy az emberek elégedetlenek, és csak nagyon ritkán látunk olyanokat, akik arról beszélnek, hogy... így belegondolva, a Spotify teljes fennállása alatt nem hinném, hogy akár egyetlen zenésszel is találkoztam, aki nyilvánosan azt mondta volna: elégedett a streamingből származó bevételeivel. Magánbeszélgetésekben számos alkalommal megtették ezt, de nyilvánosan valahogy nem éreznek rá késztetést. Az adatokból viszont világosan kiderül, hogy egyre több és több zenész képes megélni kizárólag a streaming-bevételeiből."

Ek szerint a zenészeknek el kell felejteniük, hogy manapság is a régi modellek szerint működik a világ. „Van itt egyfajta narratív téveszme, ami összeadódik azzal, hogy számos, korábban jól menő előadó szekere nem fut annyira jól a jelenlegi helyzetben. Ma ugyanis már senki sem engedheti meg magának, hogy három-négy évente jelentkezzen zenékkel, aztán azt feltételezze, hogy ez elegendő. A manapság is jól működő előadók átlátták, hogy folyamatosan összeköttetésben kell lenniük a rajongókkal. Bele kell fektetni ebbe az egészbe a munkát, gyártani kell egy történetet az adott lemezhez, és folyamatosan fent kell tartani a párbeszédet a közönséggel. Úgy érzem, elsősorban azok nem teljesítenek jól streaming terén, akik ma is ugyanúgy akarják megjelentetni a zenéjüket, mint azelőtt."

A nyilatkozat természetesen számos neves zenésznél kiverte a biztosítékot. „Miközben a hallgatók számára hasznos és élvezetes a Spotify, valójában jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy elvágja az előadókat és az alkotókat egy fontos bevételi forrástól", írta Dee Snider. „Azok aránya, akik elég gazdagok ahhoz, hogy ne fájjon nekik ez a veszteség, körülbelül a zenészek 0,0001 százalékát teszi ki. És erre Daniel Ek azt javasolja nekünk, hogy írjunk és készítsünk több lemezt saját költségen? Kapja be!" „Majd meghallgatom ennek az arcnak a javaslatait a saját lemezeimről, ha egyszer ő maga is megjelentet egyet", tweetelte Sebastian Bach.

„Micsoda kapzsi kis pöcs!", írta Mike Portnoy. „Épp elég baj, hogy milliárdokat keresett abból, hogy ellopja és továbbadja mások zenéjét (a Spotify szolgáltatása természetesen teljesen legális – a szerk.), és most még van pofája azt javasolni, hogy készítsünk TÖBB zenét NEKI, hogy még több pénzt keressen! Bassza meg a Spotify is meg Daniel Ek is! Nyolc teljes nagylemezem jelenik meg 2020-ban, és filléreket fogok keresni belőlük, ha egyáltalán bármi is befut. Vagyis ez az elmélet, hogy a zenészek gyártsanak több zenét, hatalmas baromság! Tényleg kapja be ő is meg a Spotify is! Támogassátok inkább közvetlenül az előadókat, ha azt szeretnétek, hogy továbbra is zenéljenek!" „Persze, a Spotify egyrészről egy vámpír, és kizsákmányolja a naiv művészeket", írta ironikusan Keith Buckley, az Every Time I Die és a The Damned Things frontembere. „A másik oldalról nézve viszont sosem kerestük volna meg ezt a félévente befutó, ötfelé osztott 17 centet, ha nem áldozom rá az egész életemet az ott hallható zenéinkre. Szóval ugyan ki képes igazságot tenni ebben a kérdésben?"

A Spotify szolgáltatásait jelenleg közel 300 millióan használják világszerte, ebből 138 millióan prémium, tehát fizetős felhasználók. 2020 második negyedévében a cég mintegy 1,9 milliárd eurós bevételt produkált, ebből 131 millió származik reklámokból, a többi az előfizetői díjak eredménye.

Hozzászólások 

#104 Extremeblast 2020-08-08 13:09
Lovrek óta nem volt ilyen kommentcunami , jeeee :D
Idézet
 
#103 19EmpEroR75 2020-08-08 12:54
Luciferkó: van az a pont, amikor a másik folyamatos mellébeszélése miatt az ember elengedi a dolgot. Reménytelen...
Idézet
 
#102 BSND 2020-08-08 11:06
Egyszerűen elképesztő, hogy Seb Bach még egy ilyen magas labdára is csak faszságot tud nyilatkozni.
Idézet
 
#101 Exclusive Shots 2020-08-08 09:02
Idézet - Igazmondó:
Idézet - Exclusive Shots:
Idézet - saszi:
Idézet - 19EmpEroR75:
saszi:

"Az MTV nem helyettesítettt e a lemezkiadást." - bocs, de ezt melyik mondatomból olvastad ki? Mert ilyet az egész kommentben nem állítottam, a hozzászólásom egész másról szólt, mint amire reagáltál.

"Nem is tudnak fél évre studióba vonulni." - olyan stúdiók már alig vannak, mint a '80-as, '90-es években. Laptop, program, hangmérnök. A dob kivételével gyakorlatilag mindent felvesznek így.

"Mndenki spórol azon, amin a legkevésbé kellene. Mert leginkább a studióban dől el egy produkció. Így jelen helyzetben esély sincs á, hogy olyan alkotások szülessenek, mint régen. És eről csak az ilyen stream szolgáltatások tehernek. A hallgató nyugodt, mert fizetett, csak éppen nem annak, akinek kellene.és persze nem is annyit" - ez akkor lenne igaz, ha a zenekarok a stúdióban írnák meg a lemezanyagot, de legjobb tudomásom szerint (rendszerint) kész anyaggal érkeznek. Egyrészt. Másrészt szerintem úgy jutottál el A-ból a B-be, hogy az alkotási folyamatot összemostad a terjesztéssel.
(mellesleg ha megveszed 3000+ Ft-ért a CD-t, abból mennyi megy a zenekarnak? - még nem volt stream, amikor a bandák fő bevételforrását a turnézás jelentette)

Goodbye, maximálisan egyetértünk, még azzal együtt is, hogy szerintem az innováció kb. a '90-es évekkel lezárult a rock/metál zenében.
Nagyon nem vagy képben, ha szerined nem a studióban dől el minden. Rengeteg apró finomságon kell(ene) napokig dolgozni., sok részlet van, ami studióban nem úgy múködik, egész dalszerkezeteke t megváltoztatni. Jó munkához idő kell. Igen a technika más manapság. De az időt akkor sem tudod helyettesíteni.

Sziasztok, technikai részéhez saját észrevetéleim, technológiailag otthon is mód van a dalszerzésre és studiózásra. Nem tudom, ki hány éves, és mennyire nyitott agyilag(mama és a vhs esete...), én beleszülettem a számítógépes korszakba, és ezért viszonylag jól boldogulok, de így is sok idő mire egyáltalán megszólalt bármilyen hangszer.(gitár, gitárhangkárytá val és öneálló progival könnyen). aztán, hogy hogy építed fel az aktuális számot, ha változik közben az elképzelésed és bele kell nyúlnod az egész szerkezetbe. Jó gondolom aki keni az percek alatt varázsol, mint ahogy a profik többnyire. Esetleg lesz is arra méltó zeném a jövőben, akkor annak megjelentettésé nek módja szintén nagy dilemma. Youtube és imádkozom hogy elérje a csatornám a limiteket? mindenesetre a zenélés szerintem akkor is érdekelni fogja az embereket, ha nem kapnak érte pénzt, és a saját örömükre nyúzzák a hangszert...Tudom...életben is kell maradni...dilemma: .A Black Sabbath mikor még a gyárakban dolgoztak és Tony is elvesztette az ujjpercét...azért zenéltek..mert látták hogy gazdaságilag is ez lesz az életük, és kijutnak a gyárból, vagy melózva 50évesen még mindig abban a gyárban(ahogy Ozzy faterja) is örömzenéltek volna?????
https://youtu.be/XXJq9sMbPG4 (kezdetleges tudom,+panel lakás szomszédokra tekintettél lévén nem engedem ki amúgy sem magabiztos hangom)
https://youtu.be/lNN11Mct104

Hú, hát ilyenkor kár, hogy létezik az internet. Ezen a hangszeres tudás, zenélés dolgon még bőven van mit dolgoznod, ezeket meg töröld le inkább.

Köszi a véleményt
Idézet
 
#100 Luciferkó 2020-08-08 09:01
Idézet - 19EmpEroR75:
Luciferkó:

A probléma az, hogy nem a visszaosztásról beszéltem, hanem a fájlcserélő módszerről, amin a torrentezés alapul. Ha a torrentezők a letöltött tartalmat nem egy helyről, hanem több kliens gépéről töltik le, akkor a felhasználók egyszerre le- és feltöltők. Hiszen ha a rendszer a te gépeden talál valamit, és az egy másik torrentezőnek kell, akkor egy részét tőled tölti le, egy másik részét egy másik felhasználótól és így tovább.

"A torrentet nem én említettem először és csak azért vittem tovább, mert jó példa volt arra, hogy ami legális, az nem feltétlenül van rendben." - abszolút nincs rendben, mivel lopott tartalmat a szellemi tulajdonosok hozzájárulása nélkül tesz elérhetővé a felhasználók számára (és tegyük hozzá, hogy maga a torrent és a feltöltés illegális, csupán a magáncélra való letöltést nálunk a törvény nem bünteti. De ettől még a fent leírt paradoxon változatlanul fennáll). Ez csak és kizárólag megkárosítja az előadót, szemben a streammel (amin mondom, vitatkozhatunk, hogy rendben van-e a visszaosztási rendszer). De az mindenesetre érdekes, hogy az előbbire találsz mentséget, az utóbbit viszont teljes egészében az előadók kizsákmányolásá nak tartod. Ami azért is érdekes, mert a fizikai hanghordozók eladásának jelentős visszaesése (az ára mellett) pont a letöltögetésnek volt köszönhető.

"Amit a végén írsz, az meg olyan nesze semmi fogd meg jól :D Kedves zenészek, ez van, ezt kell szeretni, ugyan belőletek él az egész rendszer, de véleményetek az ne legyen. Olyan a rendszer amilyen, nálatok mindenki többet keres a ti produktumotokbó l, de hát ez a szokás." - nem tudom, hogy ezt hogyan hámoztad ki, mikor pont a zenészekkel való kicseszésről beszéltem, Hol a kiadók, hol a menedzsment, hol az eladott CD-k utáni visszaosztás miatt. Az meg, hogy a bandák fő bevételi forrását (már jóval a stream megjelenése előtt) a turnézás jelentette, az nem a "nesze semmi, fogd meg jól" kategória, hanem tény.

Na akkor még egyszer fussunk neki:

1, Le tudsz úgy torrentezni pl. egy zenei albumot, de bármit, hogy tőled semmiféle adat nem megy visszafelé, senki semmilyen szeletet nem szed tőled, kizárólag befelé jön a gépedre. A BTK szerint te a te oldaladról ezt legálisan teszed. De ettől ez még gáz. Hiába legális. Kizárólag erről szólt a példa. Az előadók egy jelentős része pont ugyanannyira nem lát szabad szemmel is látható összeget a beszedett üreshordozó díjakból mint a streamingből. Számomra nincs akkora különbség a torrent meg a streaming között, mert egyik sem korrekt az "árucikket" előállítóval szemben. Számomra ez csak a tiszta lelkiismeret megvásárlása amivel jól jár a szolgáltató, kényelmes a felhasználónak, a zenészek meg járnak ahogy járnak. Pont azt írtam, hogy a torrent is gáz, semmiféle mentséget nem találtam rá, fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.

2, Pont azt vitatják a zenészek, hogy korrekt-e a visszaosztási rendszer.
Erről szól az egész téma :)

3, Az kit érdekel, hogy mióta az a rendszer, hogy a turnézás meg a merch hozza csak a pénzt? Mit magyaráz meg? Miféle megváltoztathat atlan, idióta szokásjog ez? Felemelik a hangjukat, mert már nem akarják, hogy ez legyen a rendszer. Látják a működést, látják a számokat és nem tetszik nekik. Ennyi a történet.
Idézet
 
#99 Igazmondó 2020-08-08 08:39
Idézet - Exclusive Shots:
Idézet - saszi:
Idézet - 19EmpEroR75:
saszi:

"Az MTV nem helyettesítettt e a lemezkiadást." - bocs, de ezt melyik mondatomból olvastad ki? Mert ilyet az egész kommentben nem állítottam, a hozzászólásom egész másról szólt, mint amire reagáltál.

"Nem is tudnak fél évre studióba vonulni." - olyan stúdiók már alig vannak, mint a '80-as, '90-es években. Laptop, program, hangmérnök. A dob kivételével gyakorlatilag mindent felvesznek így.

"Mndenki spórol azon, amin a legkevésbé kellene. Mert leginkább a studióban dől el egy produkció. Így jelen helyzetben esély sincs á, hogy olyan alkotások szülessenek, mint régen. És eről csak az ilyen stream szolgáltatások tehernek. A hallgató nyugodt, mert fizetett, csak éppen nem annak, akinek kellene.és persze nem is annyit" - ez akkor lenne igaz, ha a zenekarok a stúdióban írnák meg a lemezanyagot, de legjobb tudomásom szerint (rendszerint) kész anyaggal érkeznek. Egyrészt. Másrészt szerintem úgy jutottál el A-ból a B-be, hogy az alkotási folyamatot összemostad a terjesztéssel.
(mellesleg ha megveszed 3000+ Ft-ért a CD-t, abból mennyi megy a zenekarnak? - még nem volt stream, amikor a bandák fő bevételforrását a turnézás jelentette)

Goodbye, maximálisan egyetértünk, még azzal együtt is, hogy szerintem az innováció kb. a '90-es évekkel lezárult a rock/metál zenében.
Nagyon nem vagy képben, ha szerined nem a studióban dől el minden. Rengeteg apró finomságon kell(ene) napokig dolgozni., sok részlet van, ami studióban nem úgy múködik, egész dalszerkezeteke t megváltoztatni. Jó munkához idő kell. Igen a technika más manapság. De az időt akkor sem tudod helyettesíteni.

Sziasztok, technikai részéhez saját észrevetéleim, technológiailag otthon is mód van a dalszerzésre és studiózásra. Nem tudom, ki hány éves, és mennyire nyitott agyilag(mama és a vhs esete...), én beleszülettem a számítógépes korszakba, és ezért viszonylag jól boldogulok, de így is sok idő mire egyáltalán megszólalt bármilyen hangszer.(gitár, gitárhangkárytá val és öneálló progival könnyen). aztán, hogy hogy építed fel az aktuális számot, ha változik közben az elképzelésed és bele kell nyúlnod az egész szerkezetbe. Jó gondolom aki keni az percek alatt varázsol, mint ahogy a profik többnyire. Esetleg lesz is arra méltó zeném a jövőben, akkor annak megjelentettésé nek módja szintén nagy dilemma. Youtube és imádkozom hogy elérje a csatornám a limiteket? mindenesetre a zenélés szerintem akkor is érdekelni fogja az embereket, ha nem kapnak érte pénzt, és a saját örömükre nyúzzák a hangszert...Tudom...életben is kell maradni...dilemma: .A Black Sabbath mikor még a gyárakban dolgoztak és Tony is elvesztette az ujjpercét...azért zenéltek..mert látták hogy gazdaságilag is ez lesz az életük, és kijutnak a gyárból, vagy melózva 50évesen még mindig abban a gyárban(ahogy Ozzy faterja) is örömzenéltek volna?????
https://youtu.be/XXJq9sMbPG4 (kezdetleges tudom,+panel lakás szomszédokra tekintettél lévén nem engedem ki amúgy sem magabiztos hangom)
https://youtu.be/lNN11Mct104

Hú, hát ilyenkor kár, hogy létezik az internet. Ezen a hangszeres tudás, zenélés dolgon még bőven van mit dolgoznod, ezeket meg töröld le inkább.
Idézet
 
#98 19EmpEroR75 2020-08-08 07:38
Luciferkó:

A probléma az, hogy nem a visszaosztásról beszéltem, hanem a fájlcserélő módszerről, amin a torrentezés alapul. Ha a torrentezők a letöltött tartalmat nem egy helyről, hanem több kliens gépéről töltik le, akkor a felhasználók egyszerre le- és feltöltők. Hiszen ha a rendszer a te gépeden talál valamit, és az egy másik torrentezőnek kell, akkor egy részét tőled tölti le, egy másik részét egy másik felhasználótól és így tovább.

"A torrentet nem én említettem először és csak azért vittem tovább, mert jó példa volt arra, hogy ami legális, az nem feltétlenül van rendben." - abszolút nincs rendben, mivel lopott tartalmat a szellemi tulajdonosok hozzájárulása nélkül tesz elérhetővé a felhasználók számára (és tegyük hozzá, hogy maga a torrent és a feltöltés illegális, csupán a magáncélra való letöltést nálunk a törvény nem bünteti. De ettől még a fent leírt paradoxon változatlanul fennáll). Ez csak és kizárólag megkárosítja az előadót, szemben a streammel (amin mondom, vitatkozhatunk, hogy rendben van-e a visszaosztási rendszer). De az mindenesetre érdekes, hogy az előbbire találsz mentséget, az utóbbit viszont teljes egészében az előadók kizsákmányolásá nak tartod. Ami azért is érdekes, mert a fizikai hanghordozók eladásának jelentős visszaesése (az ára mellett) pont a letöltögetésnek volt köszönhető.

"Amit a végén írsz, az meg olyan nesze semmi fogd meg jól :D Kedves zenészek, ez van, ezt kell szeretni, ugyan belőletek él az egész rendszer, de véleményetek az ne legyen. Olyan a rendszer amilyen, nálatok mindenki többet keres a ti produktumotokbó l, de hát ez a szokás." - nem tudom, hogy ezt hogyan hámoztad ki, mikor pont a zenészekkel való kicseszésről beszéltem, Hol a kiadók, hol a menedzsment, hol az eladott CD-k utáni visszaosztás miatt. Az meg, hogy a bandák fő bevételi forrását (már jóval a stream megjelenése előtt) a turnézás jelentette, az nem a "nesze semmi, fogd meg jól" kategória, hanem tény.
Idézet
 
#97 Exclusive Shots 2020-08-08 05:09
Idézet - saszi:
Idézet - 19EmpEroR75:
saszi:

"Az MTV nem helyettesítettt e a lemezkiadást." - bocs, de ezt melyik mondatomból olvastad ki? Mert ilyet az egész kommentben nem állítottam, a hozzászólásom egész másról szólt, mint amire reagáltál.

"Nem is tudnak fél évre studióba vonulni." - olyan stúdiók már alig vannak, mint a '80-as, '90-es években. Laptop, program, hangmérnök. A dob kivételével gyakorlatilag mindent felvesznek így.

"Mndenki spórol azon, amin a legkevésbé kellene. Mert leginkább a studióban dől el egy produkció. Így jelen helyzetben esély sincs á, hogy olyan alkotások szülessenek, mint régen. És eről csak az ilyen stream szolgáltatások tehernek. A hallgató nyugodt, mert fizetett, csak éppen nem annak, akinek kellene.és persze nem is annyit" - ez akkor lenne igaz, ha a zenekarok a stúdióban írnák meg a lemezanyagot, de legjobb tudomásom szerint (rendszerint) kész anyaggal érkeznek. Egyrészt. Másrészt szerintem úgy jutottál el A-ból a B-be, hogy az alkotási folyamatot összemostad a terjesztéssel.
(mellesleg ha megveszed 3000+ Ft-ért a CD-t, abból mennyi megy a zenekarnak? - még nem volt stream, amikor a bandák fő bevételforrását a turnézás jelentette)

Goodbye, maximálisan egyetértünk, még azzal együtt is, hogy szerintem az innováció kb. a '90-es évekkel lezárult a rock/metál zenében.
Nagyon nem vagy képben, ha szerined nem a studióban dől el minden. Rengeteg apró finomságon kell(ene) napokig dolgozni., sok részlet van, ami studióban nem úgy múködik, egész dalszerkezeteke t megváltoztatni. Jó munkához idő kell. Igen a technika más manapság. De az időt akkor sem tudod helyettesíteni.

Sziasztok, technikai részéhez saját észrevetéleim, technológiailag otthon is mód van a dalszerzésre és studiózásra. Nem tudom, ki hány éves, és mennyire nyitott agyilag(mama és a vhs esete...), én beleszülettem a számítógépes korszakba, és ezért viszonylag jól boldogulok, de így is sok idő mire egyáltalán megszólalt bármilyen hangszer.(gitár, gitárhangkárytá val és öneálló progival könnyen). aztán, hogy hogy építed fel az aktuális számot, ha változik közben az elképzelésed és bele kell nyúlnod az egész szerkezetbe. Jó gondolom aki keni az percek alatt varázsol, mint ahogy a profik többnyire. Esetleg lesz is arra méltó zeném a jövőben, akkor annak megjelentettésé nek módja szintén nagy dilemma. Youtube és imádkozom hogy elérje a csatornám a limiteket? mindenesetre a zenélés szerintem akkor is érdekelni fogja az embereket, ha nem kapnak érte pénzt, és a saját örömükre nyúzzák a hangszert...Tudom...életben is kell maradni...dilemma: .A Black Sabbath mikor még a gyárakban dolgoztak és Tony is elvesztette az ujjpercét...azért zenéltek..mert látták hogy gazdaságilag is ez lesz az életük, és kijutnak a gyárból, vagy melózva 50évesen még mindig abban a gyárban(ahogy Ozzy faterja) is örömzenéltek volna?????
https://youtu.be/XXJq9sMbPG4 (kezdetleges tudom,+panel lakás szomszédokra tekintettél lévén nem engedem ki amúgy sem magabiztos hangom)
https://youtu.be/lNN11Mct104
Idézet
 
#96 Luciferkó 2020-08-08 00:47
Idézet - 19EmpEroR75:
Luciferkó:

"A BTK azt mondja, hogy jogvédett tartalmakról a magáncélú másolatkészítés (torrent letöltés) nem büntetendő, amennyiben közvetett módon sem szolgál jövedelemszerzé st és betartja a törvényben megfogalmazott egyszerű feltételeket. Tehát, lehet legálisan letorrentezni jogvédett tartalmakat betartva a BTK vonatkozó szabályzását, de ettől még nem lesz etikus, mert a rendszer a saját szabályai szerint osztja vissza pl. az üreshordozó díjból befolyt összegeket és a saját szabályai a legkevésbé sem igazságosak." - valamin nagyon könnyen átsiklasz (több dolgon is, de ezen nagyon).

Amit a torrentezésről és a büntethetőségrő l írsz, egyfelől igaz. Viszont a letöltés folyamán nem egy helyről szeded le a filmet, zenét, stb, hanem több kliens gépéről, és ezzel párhuzamosan másvalaki pedig tőled tölt le tartalmat, amire szüksége van - a torrenten keresztül. Ezért nevezik fájlcserélős megosztási módszernek. Vagyis egyszerre vagy letöltő és megosztó (feltöltő). A jogi vita pedig itt kezdődik, hogy míg a feltöltés büntetendő, a magáncélra való letöltés viszont nem - pedig a torrentezéssel mindkettőt egyszerre valósítod meg.

Az meg csak adalék, hogy a torrentezés szimpla lopás, a szellemi tulajdonosok engedélye nélkül, addig a streammel az előadók szerződnek. Azon vitatkozhatunk, hogy a visszaosztási rendszer igazságos-e, de a fizikai hanghordozók eladásának visszaesése nem most, a stream miatt jött létre, hanem már legalább 20 éve. Egyrészt a CD-k után is alig kaptak vissza valamit az előadók, másrészt a bandák fő bevételi forrását legalább 20 éve a turnék jelentik és nem az eladások.

Szerintem elég érdekes kettős mérce szerint mérsz és látod a világot.

A nyitott trackereken bármikor, bármennyit tudsz letölteni visszaosztás nélkül.
Igen szerződnek a zenészek az említett szolgáltatóval, de más választásuk igazából nincs.
A torrentet nem én említettem először és csak azért vittem tovább, mert jó példa volt arra, hogy ami legális, az nem feltétlenül van rendben. Legalábbis számomra biztos nem.
Amit a végén írsz, az meg olyan nesze semmi fogd meg jól :D Kedves zenészek, ez van, ezt kell szeretni, ugyan belőletek él az egész rendszer, de véleményetek az ne legyen. Olyan a rendszer amilyen, nálatok mindenki többet keres a ti produktumotokbó l, de hát ez a szokás.
Idézet
 
#95 Luciferkó 2020-08-08 00:39
Idézet - Santoro:
" spotify ebben a formában a felhasználói kényelmet leszámítva zömmel negatív hatásokkal bír"

Azért azt tegyük hozzá, hogy a spotify a felhasználóknak készült, ők fizetnek, az ő kényelmüket, megelégedésüket kell elsődlegesen nézni, itt a zene "csak" árucikk. Azt meg felejtsük már el, hogy majd az állam vagy valaki ezt megoldja, hogy több pénzt kapjon a zenész, ezt a zenészeknek kell megoldani, piacvan, nehogy már hatósági áras legyen ...

A környezet szennyezéses dolgot végképp nem értem, az amúgy is megvett mobilon vagy notebookon megy a zene, ami plussz az a spotify tecnikai háttere, azt nehezen hiszem, hogy környezet szennyzőbb lenne mint a fizikai hordó gyártása, hisz azokhoz is gépek kellenek.

Pont hogy most megy a hatósági árazás a szakma kihagyásával, politikusok által feltöltött közös jogkezelő szervezetek segítségével, politikusok által hozott törvényekkel. Itthon is, az USA-ban is meg gyanítom, hogy nagyrészt mindenhol a világon. Ez van, ezt kell szeretni alapon, nekem ezzel van bajom. Meg a zenészeknek is. Ha pénzt akarsz keresni a zenéddel, akkor el KELL fogadnod amit a közös jogkezelő és a vele szorosan együttműködő streaming szolgáltató multi ajánl. Értem én, hogy a felhasználó fizet, a szolgáltató szolgáltat, de azért ne a zenész legyen a hülye, amikor jelzi, hogy nélküle nem lenne egyik sem és hogy vízfejű és inkorrekt számára a rendszer. A streaming környezetszenny ezéséről több tanulmányt, cikket találsz, akár magyarul is. De ha van némi informatikai ismereted és végiggondolod, akkor magad is meg tudod fejteni.
Idézet
 
#94 Luciferkó 2020-08-08 00:37
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Luciferkó:
A BTK azt mondja, hogy jogvédett tartalmakról a magáncélú másolatkészítés (torrent letöltés) nem büntetendő, amennyiben közvetett módon sem szolgál jövedelemszerzé st és betartja a törvényben megfogalmazott egyszerű feltételeket. Tehát, lehet legálisan letorrentezni jogvédett tartalmakat betartva a BTK vonatkozó szabályzását, de ettől még nem lesz etikus, mert a rendszer a saját szabályai szerint osztja vissza pl. az üreshordozó díjból befolyt összegeket és a saját szabályai a legkevésbé sem igazságosak.
Idézet

Más EU-s országban meg még a szolgáltatód is letilt, ha torrentezel. Emellett Daniel Ek ebben a példában az üzemeltető, aki a Spotify fejeként semmilyen jelenlegi jogrendszer szabályai szerint nem minősül warezoló kalóznak, míg mondjuk torrentfelülete ket futtatni nagyjából a felvilágosult világban mindenütt bűncselekmény, még ha nem is feltétlenül veszik ezt annyira véresen komolyan, lásd az ncore esetét itthon. De mondjuk a Pirate Bay már másképp járt.

De amúgy ismétlem: az, hogy valami nem etikus, lényegesen nehezebben megfogható kategória ennél. Ezen az alapon miért ETIKUS a kiadó / a zenész / a másik rajongó részéről azt elvárni a felhasználótól, hogy majd megveszi négyezer forintért a CD-t, aminek az előállítási költsége ennek mindennel együtt is maximum a tizede, de lehet, hogy akkor már sokat mondtam? Félreértés ne essék, én emiatt sem hőbörgök, de ez elsődlegesen üzlet azért, a zeneIPAR nem véletlenül a szórakoztatóIPA R része. Ordibálhatok a hentessel is, hogy erkölcstelen, amiért hatszázért adja a farhátat, és miért nem éri be kisebb profittal, de ennek nincs sok értelme. Majd lejjebb megy az árral, ha senki sem vásárol nála. (BTW, a CD-k például alapvetően nem olcsóbbak ma, mint mondjuk 1999 környékén, amikor még vettek is az emberek CD-ket - nyilván értem ezt is, ki akarják hajtani a halott formátumból, amit lehet, de a kiadók, a zenekarok kurvára ráaludtak a digitális forradalomra annak idején, ez az igazság.) Lehet persze világkommunizmu sért sírni, amikor a mindentudó generalisszimus z elvtárs majd megmondja, mennyiért KELL és ETIKUS adni valamit a kommunista erkölcs alapján, de akkor farhát sem lesz már egy idő után, mint azt a számos múltbeli gyakorlati példa mutatja, nemhogy Spotify.

Valahogy másról beszélsz vagy félreérted, amit mondok. Teljesen mindegy, hogy hol legális a torrent és hol nem, ne ragadjunk már itt le, nem ez a lényege annak amit írtam, hanem az, hogy lehet pl. Magyarországon legálisan torrentezni, mert az, hogy mi a legális, azt politikusok (törvényhozók) meghatározzák a saját maguk által feltöltött közös jogkezelő szervezetek segítségével. Mi van akkor, ha valami legális? Nem büntetnek meg érte. És? Van akinek ez elég, nekem meg nem. Ennyi. Ezért nem ítélek el senkit miatta, de a véleményemet azért leírom a spotify-ról meg a cikkben megírt témáról. Én kártékonynak tartom, ezért érvelek ellene ezzel, meg azzal, hogy elképesztően környezetszenny ező, kihasználja a zenészek nagyrészét és kb. kötelezően választható a számukra. Alapvetően a végtelen streamelést sem tartom elfogadhatónak, tehát magát a technológiát se nagyon kedvelem, de a spotify arroganciája, a zenészeket semmibe vevő mentalitása már annyiszor került a középpontba, hogy ezt a céget kifejezetten utálom. Nem csak a spotify és a cd között lehet választani se formátum se technológia se cég szinten, valamiért ez beakadt, úgy látom. Van más lehetőség is, néhány meg is lett említve a kommentfolyamba n. Az utolsó mondatokat meg nem is értem. Én egyáltalán nem arról beszéltem arról, hogy a spotify mennyiért adja a zenét. Ahogy nyilván világkommunizmu sra és megmondóemberek re sem vágyom, ahogy a zenészek sem, csak némi korrektségre. Több kommentben is leírtam világosan az álláspontomat, a mondataim mögé általad képzelt dolgokra nem kívánok reagálni.
Idézet
 
#93 Santoro 2020-08-07 22:39
Idézet - 19EmpEroR75:
saszi:

"Nagyon nem vagy képben, ha szerined nem a studióban dől el minden. Rengeteg apró finomságon kell(ene) napokig dolgozni., sok részlet van, ami studióban nem úgy múködik, egész dalszerkezeteke t megváltoztatni. Jó munkához idő kell. Igen a technika más manapság. De az időt akkor sem tudod helyettesíteni." - megint leegyszerűsítet ted a kommntem. A lényege nem az, hogy minden apró részletet előre pontosan kidolgoznak.

De tényleg minden a stúdióban dől el? Az Emperor "Anthems to the Welkin at Dusk"-lemezénél talán csak az Ulver "Nattens madrigal" albuma szól szarabbul, mégis mindkettő a műfaj vitathatatlan klasszikusa (és ez gyakorlatilag az összes Black Metal klasszikusra igaz a '90-es évek elejéről).

A korábbi kommentedben azt írtad, hogy (a mai bandák) "Nem is tudnak fél évre studióba vonulni". Csak pár klasszikus:

A Slayer "Reign in Blood"-ja alig 2 hónapnyi stúdióidő alatt készült, a "South of Heaven " 3 hónap, a "Seasons in the Abyss" szintén 3 hónap. Pantera "Cowboys from Hell " 3 hónap, Motörhead "Ace of Spades" alig 2 hónap. Iron Maiden "The Number of the Beast " alig 2 hónap, "Seventh Son of a Seventh Son " szintén.

És mindezért a streaminget tetted felelőssé ("Mndenki spórol azon, amin a legkevésbé kellene. Mert leginkább a studióban dől el egy produkció. Így jelen helyzetben esély sincs á, hogy olyan alkotások szülessenek, mint régen. És eről csak az ilyen stream szolgáltatások tehernek.") - arra persze nem válaszoltál, amikor azt írtam, "Másrészt szerintem úgy jutottál el A-ból a B-be, hogy az alkotási folyamatot összemostad a terjesztéssel." - hol jelenik meg a stúdióban a stream szolgáltató?

Nyilván a fentiek kiragadott példák, és vannak olyan albumok, amik hosszabb ideig készültek. De talán mégsem olyan fekete-fehér minden, mint amihez foggal-körömmel ragaszkodsz.

Most már tudom, hogy a Chinese Democracy miért készült sokáig :)
Idézet
 
#92 19EmpEroR75 2020-08-07 21:41

#91 saszi 2020-08-07 17:37
Idézet - 19EmpEroR75:
saszi:

"Az MTV nem helyettesítettt e a lemezkiadást." - bocs, de ezt melyik mondatomból olvastad ki? Mert ilyet az egész kommentben nem állítottam, a hozzászólásom egész másról szólt, mint amire reagáltál.

"Nem is tudnak fél évre studióba vonulni." - olyan stúdiók már alig vannak, mint a '80-as, '90-es években. Laptop, program, hangmérnök. A dob kivételével gyakorlatilag mindent felvesznek így.

"Mndenki spórol azon, amin a legkevésbé kellene. Mert leginkább a studióban dől el egy produkció. Így jelen helyzetben esély sincs á, hogy olyan alkotások szülessenek, mint régen. És eről csak az ilyen stream szolgáltatások tehernek. A hallgató nyugodt, mert fizetett, csak éppen nem annak, akinek kellene.és persze nem is annyit" - ez akkor lenne igaz, ha a zenekarok a stúdióban írnák meg a lemezanyagot, de legjobb tudomásom szerint (rendszerint) kész anyaggal érkeznek. Egyrészt. Másrészt szerintem úgy jutottál el A-ból a B-be, hogy az alkotási folyamatot összemostad a terjesztéssel.
(mellesleg ha megveszed 3000+ Ft-ért a CD-t, abból mennyi megy a zenekarnak? - még nem volt stream, amikor a bandák fő bevételforrását a turnézás jelentette)

Goodbye, maximálisan egyetértünk, még azzal együtt is, hogy szerintem az innováció kb. a '90-es évekkel lezárult a rock/metál zenében.

SZerintetek mennyibe kerül ma felvenni egy lemezt? szerintem nagyon el vagytok tévedve az árakkal kapcsolatban. És ezt a zenekarnak kellene kifizetnie
Idézet
 
#90 saszi 2020-08-07 17:32
Idézet - 19EmpEroR75:
saszi:

"Az MTV nem helyettesítettt e a lemezkiadást." - bocs, de ezt melyik mondatomból olvastad ki? Mert ilyet az egész kommentben nem állítottam, a hozzászólásom egész másról szólt, mint amire reagáltál.

"Nem is tudnak fél évre studióba vonulni." - olyan stúdiók már alig vannak, mint a '80-as, '90-es években. Laptop, program, hangmérnök. A dob kivételével gyakorlatilag mindent felvesznek így.

"Mndenki spórol azon, amin a legkevésbé kellene. Mert leginkább a studióban dől el egy produkció. Így jelen helyzetben esély sincs á, hogy olyan alkotások szülessenek, mint régen. És eről csak az ilyen stream szolgáltatások tehernek. A hallgató nyugodt, mert fizetett, csak éppen nem annak, akinek kellene.és persze nem is annyit" - ez akkor lenne igaz, ha a zenekarok a stúdióban írnák meg a lemezanyagot, de legjobb tudomásom szerint (rendszerint) kész anyaggal érkeznek. Egyrészt. Másrészt szerintem úgy jutottál el A-ból a B-be, hogy az alkotási folyamatot összemostad a terjesztéssel.
(mellesleg ha megveszed 3000+ Ft-ért a CD-t, abból mennyi megy a zenekarnak? - még nem volt stream, amikor a bandák fő bevételforrását a turnézás jelentette)

Goodbye, maximálisan egyetértünk, még azzal együtt is, hogy szerintem az innováció kb. a '90-es évekkel lezárult a rock/metál zenében.
Nagyon nem vagy képben, ha szerined nem a studióban dől el minden. Rengeteg apró finomságon kell(ene) napokig dolgozni., sok részlet van, ami studióban nem úgy múködik, egész dalszerkezeteke t megváltoztatni. Jó munkához idő kell. Igen a technika más manapság. De az időt akkor sem tudod helyettesíteni.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.