Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ketten egyedül: itt a negyedik dal a Leander Killstől

Három dalt már eddig is ismerhetett a közönség a Leander Killstől, hiszen a Szerelmetlen dal, a Te leszel a párom és a pankrátor Icarus közreműködésével készített Valami folyjon már kikerült a YouTube-ra. A zenekar most bemutatott egy negyedik darabot is Ketten egyedül címmel, Kállai Ernő vendégszereplésével.

0203lk

Új formáció élén tér vissza a kemény zenék világába Köteles Leander, akinek a Leander Kills zenekarban Czifra Miklós gitáros (Amigod), Jankai Valentin dobos (Blind Myself) és Bodor Máté gitáros a társai. Az első albumra sem kell sokat várni: március 18-ától fizikai és digitális formátumban is beszerezhető lesz a jelenleg még cím nélküli, tízszámos debütáló anyag. Erről most egy újabb klip is megtekinthető.

A lemezmegjelenéssel egyidőben tavaszi turnéra indul a Leander Kills: az első dátum március 18-a, a zenekar történetének bemutatkozó koncertjére az esztergomi Sportalsóban kerül sor. Ezt követően az ország számos pontján fellépnek majd, a budapesti lemezbemutató buli pedig április 22-én lesz a Barba Negra Music Clubban. A túra vendége a Hot Beaver, illetve a szervezők minden egyes állomásnál keresik a környék legtehetségesebb zenekarát, aki nyitóbandaként felléphet az adott koncerten. A jelentkezőknek meg kell osztaniuk legnépszerűbb YouTube-videójukat az esemény oldalán és az öt legtöbb like-ot gyűjtő csapat közül a szervezők választják ki a plusz vendégzenekart. (A jelentkezés részleteiről bővebb információ a koncertek esemény oldalán található.)

Március 18. Esztergom – Sportalsó
Március 25. Szombathely – Végállomás Klub
Március 26. Zalaegerszeg - Atlantis
Április 1. Gödöllő – Trafó Club
Április 8. Kazincbarcika - Diamond Rockclub
Április 9. Kecskemét - TEKA
Április 15. Szolnok – Váróterem Klub
Április 16. Székesfehérvár – Fezen Klub
Április 22. Budapest – Barba Negra Music Club
Április 29. Tatabánya – Roxxy Music Cafe
Május 6. Debrecen – Roncsbár
Május 14. Sopron - Bohémia Rockabilly Club
Június 3. Szeged – IH Rendezvényközpont

 

Hozzászólások 

 
+4 #11 SDMF1919 2016-02-16 02:32
Van egy ilyen Salvus dal, ennél lehetett volna egyedibb számcímet összehozni...
https://www.youtube.com/watch?v=CQd-I-17ejY
Idézet
 
 
-1 #10 Svet 2016-02-16 00:57
Idézet - P:
Jó is lehetne ez, de ez így kapkodás. Sebtében összepakolt témák az Leander Rising-nál sokkal rosszabb/egysíkúbb művészkedős szövegekkel. Mindenhol csak szerelem, isten, párom, erőltetett népi elemek, megfejelve borzasztó prozódiával. A csapat tagjai egyébként pazar muzsikusok, Leander is egy jó dalszerző, de ez szerintem nagyon-nagyon sok szerkesztést kívánna még a megjelenésig mind zeneileg, mind szövegileg. Kérdés, hogy a már eleve fanatikus közönséget ezek a dolgok mennyire érdeklik, és nekik elég-e annyi, hogy "ottvanaleander".


Tekintetbe véve hogy egyenlőre ugyanolyan érdeklődés fogadja ezt mint a Leander Rising albumait, szerintem a közönségének mindegy. Az a lényeg hogy a "Leander" csinálta.
Van úgy hogy ha egy "művésznek" már meg van a saját közönsége, akkor ő onnast már rosszat nem tud csinálni, és még ha a világ legszarabb művét is készíti el, akkor is úgy tekintenek majd rá mint a megváltójukra.
Erre már több zenész is élő példa volt, nem csak magyarországon, hanem külföldön is. (Persze nagy részük komolyabb pályát futott be mint a Leander, de az már más kérdés.)
Idézet
 
 
+5 #9 P 2016-02-15 17:39
Jó is lehetne ez, de ez így kapkodás. Sebtében összepakolt témák az Leander Rising-nál sokkal rosszabb/egysíkúbb művészkedős szövegekkel. Mindenhol csak szerelem, isten, párom, erőltetett népi elemek, megfejelve borzasztó prozódiával. A csapat tagjai egyébként pazar muzsikusok, Leander is egy jó dalszerző, de ez szerintem nagyon-nagyon sok szerkesztést kívánna még a megjelenésig mind zeneileg, mind szövegileg. Kérdés, hogy a már eleve fanatikus közönséget ezek a dolgok mennyire érdeklik, és nekik elég-e annyi, hogy "ottvanaleander".
Idézet
 
 
+3 #8 LiliMiciPanniSári 2016-02-15 11:37
lassan olyan a csapat ezen a felületen mint a fos szián a hammerban...más párhuzamot is tudnék vonni, de így is elég lesz az útálkozók tömegének gyilkos pillantása....
Idézet
 
 
+4 #7 cápaidomár 2016-02-15 01:31
Az X-akták nem ezt érdemli.
Idézet
 
 
+21 #6 Svet 2016-02-14 15:58
És még mindig nem akar összeállni a Lovrek Krisztiánnal, pedig az lenne a tuti duó. :/
Idézet
 
 
+11 #5 Adam 2016-02-14 14:38
Én sem vagyok a célközönség tagja, de szerintem Leander igyekszik valami ereditvel előállni. Az más kérdés, hogy az hogy sikerül. A szöveg az félelmetesen rossz, azt aláírom. A zene elmegy, az ének sem rossz. Divat utálni, de annyira nem gáz szerintem, én néha érzem benne az újítási szándékot, csak izzadtság szagú... De szerintem főleg a szövegei miatt kínos az egész.
Idézet
 
 
+15 #4 sohamaar 2016-02-14 13:28
Sajna ismét kárognom kell. Ennek Leander gyereknek a munkássága akkora giccsparádé, mint a ház. Az eredetiség csíráját sem látom. Bár gyanítom nem is én vagyok a célközönség.
Idézet
 
 
+13 #3 xyxy 2016-02-14 12:47
Hulladék
Idézet
 
 
+13 #2 Tulus 2016-02-14 12:01
ez a lákátos léándér jobb lenne, ha inkább felcsapna politikusnak.
Idézet
 
 
+12 #1 Zoli 2016-02-14 11:37
ratyi
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.