Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Készült korábban pár kemény albumom, ez pedig tényleg pokolian súlyos”

Disciples Of Verity néven alapított tavaly új zenekart Corey Glover. A bandától máris meghallgatható egy új dal, első lemezük pedig augusztusban jelenik meg.

0823dov

Tavaly alapította meg Disciples Of Verity nevű zenekarát a Living Colour énekese, Corey Glover. A csapat deklaráltan súlyos, metálos vonalon mozog majd, és Glover társai George Pond basszer, Corey Pierce dobos (korábban God Forbid), Mark Monjoy gitáros és Danny Puma gitáros. Első teljes nagylemezük címe Pragmatic Sanction lesz, producere maga Pond volt, és most már megjelenési dátumot is tudunk hozzá: elvileg augusztus 7-én érkezik. A dalokban többek között olyan vendégek bukkannak fel, mint Jeff Loomis, Phil Demmel, Morgan Rose (Sevendust) vagy Tara McLeod (Kittie). „Ez a legkeményebb, legmetálosabb lemez, amit csak valaha készítettem", mondja Glover. „Régóta akartam már csinálni valami hasonlót. Készült korábban pár kemény albumom, amely soha nem látott napvilágot, ez pedig tényleg pokolian súlyos."

A Loomisszal közös Worthy és a Demmellel közösen rögzített Lying To Myself már ismert, most a Rose-zal rögzített The Flow is meghallgatható. Corey legutóbbi, Stevie D-vel közös albuma ősszel jelent meg Torn From The Pages címmel, de hamarosan az Adrenaline Mob gitárosával, Mike Orlandóval közösen is kiad egy lemezt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.