Shock!

február 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kaldera: bluegrasstől a grunge-ig a Turbo oldalvizein

Sajátos projekttel jelentkezett az utóbbi évek egyik legjobb hazai zenekara, a Turbo frontembere, Tanka Balázs: a Kovács Bencével közös Kaldera nevű formáció akusztikus muzsikában utazik nem kevés folkkal, blues-zal, grunge-dzsal, első lemezük pedig már meg is jelent.

A Kaldera a két résztvevő bevallása szerint „gyermekkori barátságból átlényegült akusztikus duett, valahol az északi vadon és a déli országutak közti vidékről. Útszéli folkmuzsika, introvertált hangulatok párbeszéde gitárral és énekkel. Ha Te azt mondod, blues, mi azt mondjuk, grunge. Ha Te azt mondod, grunge, mi azt mondjuk, folk.”

A Kaldera bemutatkozó albuma tizenegy dalt rejt, és – a névhez passzoló módon – Nagybörzsönyben rögzítették, tehát a Börzsöny kalderájában, még a télen, farkasordító hidegben, majd Hidasi Barnabás segítségével fejezték be az anyagot. A végleges verzión több zenészbarát is közreműködött. Az anyag érdekessége többek között a hangszerelésében rejlik: a szokásos akusztikus hangszerek mellett olyan eszközök is szerepet kapnak rajta, mint az ukulele, a mandolin vagy a didgeridoo. A dalok hangulata és stílusa váltakozik a bluegrass, a folk és az akusztikus grunge között. A hatások között épp úgy felfedezhető Eddie Vedder Into The Wildja, mint a Zolnay Pál Fotográfia című 1973-as filmjének zenéje, de a duó szerint Cseh Tamás vagy a seattle-i Fleet Foxes sem rossz közelítés.

A Kaldera már aktívan koncertezik a nyári fesztiválokon, legközelebb július 4-én Veszprémben, az Utcazene Fesztiválon lehet őket elcsípni a Rézangyal színpadon 21 órától, természetesen ingyen.

Kaldera by KALDERA

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 Erdős Júlia 2012-07-04 19:54
Pillanatok alatt beleszeret az ember....még akkor ha nem tudja kik is az előadók!
És ez, pont azért jó, mert így az a tisztaság amit közvetít.....ragyogva csilloghat felénk!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.