Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kaland az élet: megjelent a Kies első albuma

A napokban jelent meg a Kies első nagylemeze. A csapat a Kaland az élet kiadása alkalmából megklipesítette a címadó szerzeményt.

0920kies

Közel teltházas A38-as koncerttel ünnepelte debütáló albumának megjelenését a budapesti Kies szeptember 17-én, a Kint a vízből címmel szintén első lemezét kiadó AWS-sel közösen. A zenekar most videót forgatott a címadó dalhoz.

A Kies az elmúlt időszakban több fesztiválon is ott volt, de ők játszottak nyár végén a Barba Negrában az Enter Shikari előtt is. Tavaly ősszel a Kettőnégy Gumizsiráf díjátadóján Az év ifjú titánja kategória jelöltjeként álltak a színpadon, második helyen végeztek a Talentométer pop-rock szekciójában és amellett, hogy Szelid című dalukat a Petőfi Rádió is játszási listájára tűzte, három klipet is készítettek. A 2015-ös őszi/téli klubszezonban a Fish!-t kísérték el előzenekarként. Ennek folyományaként a most megjelenő lemez Add ki magadból című dalában a Fish! frontembere, Senior Hal, azaz Kovács Krisztián működik közre.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.