Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Júliusban indul a majdnem-klasszikus Smashing Pumpkins turnéja

Bejelentette régóta rebesgetett reunion-turnéját a Smashing Pumpkins klasszikus felállásának magja. D’Arcy Wretzky basszusgitáros ugyanakkor nem tart társaival a Shiny And Oh So Bright Tour körúton.

0216sp

Több mint húsz év után ismét egy színpadon áll majd a július 12-én startoló Shiny And Oh So Bright turnén a Smashing Pumpkins klasszikus felállásának háromnegyede, azaz Billy Corgan énekes/gitáros, James Iha gitáros és Jimmy Chamberlin dobos. A harminchat észak-amerikai várost érintő körút a ’90-es évek egyik legfontosabb alternatív rockbandájának harmincéves jubileumát hivatott megünnepelni, a program pedig kizárólag a legsikeresebb korszak dalaira koncentrál: a zenekar a Gish, a Siamese Dream, a Mellon Collie And The Infinite Sadness, az Adore és a Machina albumokról játszik majd.

Érdekesség, hogy a triót a bandában régóta gitározó Jeff Schroeder teszi teljessé, vagyis ahogy azt sejteni lehetett, D’Arcy Wretzky basszer kimaradt az újjáalakulásból. Ennek pontos oka ismeretlen: a zenekar azt állítja, hogy ugyan többször is hívták D’Arcyt, ő végül minden konkrétumból kifarolt, a basszer szerint azonban letettek neki az asztalra egy ajánlatot, amelyet később visszavontak.

 

Hozzászólások 

 
-11 #2 cápaidomár 2018-02-18 14:04
Majdnem klasszikus felállás... Ennek megint mi értelme? Most vagyok 32. Az már majdnem 60. Kb. ennyi.
Idézet
 
 
+9 #1 Gabe von Buddah 2018-02-16 09:18
Adja ég, hogy eltévedjenek erre is!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.