Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jön a Steve Harris-féle British Lion második albuma, hallgasd meg a Lightning című dalt!

Január 17-én jelenik meg a British Lion második nagylemeze, a The Burning. Steve Harris szólócsapatától máris meghallgatható az első új szerzemény.

1101britishlion

britishlion_c2012-ben jelent meg a British Lion első albuma, amelyet aztán pár évvel később Budapesten is bemutatott az Iron Maiden basszusgitáros/főnöke és zenekara. 2020 elején megérkezik a folytatás is, amelynek The Burning lesz a címe, és Steve Harris mellett Richard Taylor énekes, David Hawkins és Grahame Leslie gitárosok, illetve Simon Dawson dobos játszik rajta. A zenekar ugyanazt a dallamos, az Iron Maiden világánál lágyabb megszólalású, brites szabású hard rockot játssza ezen az anyagon is, mint a debütáló albumon.

A British Lion a megjelenéssel párhuzamosan észak-amerikai klubturnéra indul. Egyelőre nem tudni, európai koncertek várhatók-e tőlük a közeljövőben, főleg annak fényében, hogy az utóbbi hónapokban több, meg nem erősített pletyka szólt egy esetleges újabb Iron Maiden-albumról, illetve az azt promotáló újabb turnéról.

A Lightning című első single mindenesetre máris meghallgatható a The Burningről, amelynek hamarosan a végleges dallistáját is közzéteszik majd.

 

Hozzászólások 

 
#2 nemmondommeg 2019-11-01 13:59
Kis kiegészítés a cikkhez: már vannak európai dátumok is, igaz, csak az Egyesült Királyságban. A Maiden turnéja november 7-én lesz bejelentve, Ausztrália, Új-Zéland, és a Fülöp-szigetek már biztosan benne lesz. (Nem spekuláció, tegnap raktak ki egy teaser videót, abban volt)
Idézet
 
 
#1 Simon Zoltán 2 2019-11-01 08:52
Egy karakteresebb énekhanggal ( nem a Dickinsonra gondolok, vagy arra hasonlóra :) ) akármilyenre, amiben van "valami " egész jó kis zene lehetne.....nekem ez a hang olyan jellegtelenné teszi az egészet . Pedig meglepett kellemesen...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.