Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Itt az új Avenged Sevenfold klip, készül a következő album

Új dallal és videóklippel tért vissza a héten az Avenged Sevenfold, akik a Call Of Duty: Black Ops II játékhoz adtak oda egy vadonatúj témát Carry On címmel. A zenekar augusztusban rögzítette a számot, és ezzel egyidőben megkezdődtek a következő nagylemez munkálatai is.

„Megpróbálok nem túl sokat mondani az albumról, mert tudod, hogy működik az internetes világ”, bocsátotta előre a The Pulse Of Radiónak M. Shadows énekes. „Így aztán inkább csak annyit mondok: van egy irányvonalunk, ami mellett kitartunk, és nagyon boldognak érezzük magunknak, hogy az általunk lefektetett keretek között írhatunk. Nagyon szépen áll össze az album, alig várjuk, hogy stúdióba vonuljunk. Egyelőre nagyjából hat dalunk van, amikkel teljesen elégedett vagyok, és minden egyes nap dolgozunk az újabb ötleteken.”

Az új A7X lemez tervezett megjelenési ideje most 2013 júniusa vagy júliusa. A 2010-es Nightmare utódja lesz az első olyan Avenged album, amelynek elkészítésében már nem vesz részt a tragikus hirtelenséggel elhunyt Jimmy „The Rev” Sullivan dobos, a banda Arin Ilejayjel dolgozik a dalokon. Őt viszont egyelőre még nem véglegesítették hivatalos tagként.

 

Hozzászólások 

 
#1 Vanishpower 2012-11-19 10:03
Nagyon gáz ez a klipp!! :D :D
De a zene az zsír :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.