Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ismét frontember nélkül a Biohazard

Tegnap még csak azt tudtuk, hogy elmarad a Biohazard teljes európai turnéja (így a május 3-ára tervezett budapesti fellépés is), most már azonban arról is van információnk, mi ennek az oka – ez azonban csak még további kérdéseket vet fel. A zenekar ugyanis megvált Scott Roberts énekes/basszusgitárostól.

„Sajnálattal tudatjuk, hogy Scott Roberts már nem tagja a Biohazardnak, ezért egyelőre minden koncertünket töröltük. Amint van valami új hír, tájékoztatunk benneteket”, áll a Biohazard szűkszavú közleményében. Vagyis a brooklyni hardcore/metalosok ismét hárman maradtak: mint emlékezetes, Roberts 2012-ben Evan Seinfeld helyére került vissza a bandába Billy Graziadei, Bobby Hambel és Danny Schuler mellé, amikor a klasszikus felállás frontembere pont a visszatérő Reborn In Defiance megjelenésével párhuzamosan távozott tőlük.

Scott azelőtt egy rövid ideig gitárosként játszott már a bandával, és eddig semmi jel nem mutatott arra, hogy gondok lennének közöttük, hanem éppen ellenkezőleg: lelkesen készültek az új albumra, amelyet elméletileg még idén kihoztak volna. Roberts távozása természetesen minden tervet kétségessé tett a csapatnál. Kíváncsian várjuk a híreket a folytatásról...

 

Hozzászólások 

 
#6 cápaidomár 2016-02-11 01:53
* Hardcore ( :-D )
Idézet
 
 
#5 cápaidomár 2016-02-11 01:52
Harcore pornó...
Idézet
 
 
+3 #4 Davidian 2016-02-10 21:27
Behalt a pornó vonal, jön vissza Evan.
Idézet
 
 
+7 #3 methanor 2016-02-10 18:04
Alul értékelt zenekar. Zseniális zenei megoldások,témá k vannak a lemezeiken. Saját stílusuk van.
Idézet
 
 
+3 #2 Dead again 2016-02-10 17:19
Na, erre kíváncsi leszek, hogy merre lépnek. A lemezt is várom.
Idézet
 
 
+3 #1 vova666 2016-02-10 16:33
lehet hogy ő is pornókarrierbe kezd...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.