Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ismét beszüntette működését az Immortal

0326abbathTavaly jogi vitákról értesülhettünk az Immortal kapcsán, amelyek végére a jelek szerint most pont került: Abbath mester ismét leállította a zenekar működését, és hamarosan egy új csapattal tér vissza a színre.

Meglehetősen illúzióromboló volt, amikor tavaly év végén arról érkeztek hírek, hogy Olve „Abbath Doom Occulta” Eikemo, az Immortal főarca jogi vitába keveredett két társával, Harald „Demonaz Doom Occulta" Nævdallal és Reidar „Horgh" Horghagennel, miután azok – szerinte – kiléptek a zenekarból. Hosszas pereskedés vagy anyázás helyett a dolog szerencsére úgy tűnik, nyugvópontra jut, ám ennek sajnos ára van: az Immortal, amely a 2000-es évek első évtizedében egyszer már félreállt, ismét beszünteti ténykedését, és Abbath mester hamarosan egy új zenekarral tér vissza a színre.

A friss csapat simán csak Abbath néven fut majd, és az első fellépés az új felállásban szeptember 18-án lesz Londonban, a The Forumban, majd jövő februárban a bergeni Blastfesten is játszanak, méghozzá mindjárt főattrakcióként. Készül egy új lemez is, amely valamikor a következő két éven belül jelenik meg, és Abbath ígérete szerint ha a nevet nem is viszi tovább, az Immortal zenei örökségét mindenképpen hűen ápolja majd.

 

Hozzászólások 

 
+8 #6 Tulus 2015-03-27 20:29
Szerintem itt nem a jogi dolgokon veszek össze, hanem azon, hogy Horgh befalta az összes krémes sütit, és senkinek se hagyott :-D
Idézet
 
 
+3 #5 necromedve 2015-03-27 02:15
A név alapján ítélve az új bandának nem ilyen véget tervez.
Idézet
 
 
+10 #4 Nornagest 2015-03-27 01:56
A legjobb az lett volna ha a Sons utáni jegelésből többet már nem tértek volna vissza. A 2009-es All Shall Fall nélkül simán meglennénk és ezt a szánalmas vergődést is megspórolták volna.
Idézet
 
 
+11 #3 vova666 2015-03-27 00:16
Mortal.
Idézet
 
 
+3 #2 Carrast 2015-03-26 17:19
Tipikus norvég black sztori, sok egó, megegyezésre képtelen emberek, ki baszik rá? mi, mert nem láthatjuk többet élőben a zenekart. még jó, hogy anno brutalon láttam őket!
Idézet
 
 
+1 #1 BSND 2015-03-26 15:48
Szánalmas.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.